Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Állatkínzás miatt vizsgálódnak

Állatkínzás miatt vizsgálódnak Kovászna megye

Február 4-én este az egyik sepsiszentgyörgyi szupermarket parkolójában páran arra lettek figyelmesek, hogy förtelmes hangokat ad ki valaki. Elsőre azt hitték, egy nőt erőszakolnak, aztán amikor közelebb mentek, kiderült, hogy kutyát kínoz egy lelketlen ember. A rendőrséget is riasztották, s a jószágot végül sikerült megmenteni.

Hirdetés
Hirdetés

Az említett estén pár személy szörnyű, visításszerű hangokra lett figyelmes a sepsiszentgyörgyi Lidl bevásárlóközpont parkolójában, és azonnal arrafelé vették az irányt, mert nemi erőszakra gyanakodtak. Aztán meglátták a földön vonszolt állatot. A kutya vonyított, miközben egy embernek nehezen nevezhető egyén teljes erejéből rúgta, illetve a nyakára kötött cipőfűzőnél fogva a földön húzta a szegény, már vérző lábú párát. Az állatot megmentő polgárok a rendőrséget is tárcsázták. Sőt, kétszer is riasztották az egyenruhásokat, miután a rendőri helyszínelés után észrevették, hogy az állatkínzó leselkedik utánuk. A tettes végül elszaladt a helyszínről.

A chip nélküli kutyus a hatóságok intézkedése következtében a szépmezői kutyamenhelyre került: jó hír, főként számára, hogy már örökbefogadó gazda is akadt, aki szívesen hazavinné a megkínozott állatot. Az örömben viszont üröm, hogy amíg a rendőrség nem zárja le az ügyet, addig a négylábút nem lehet elvinni a menhelyről.

A kutyamenhely vezetőségétől megtudtuk, a körülbelül 6 hónapos kölyökkutya egészségügyi állapota rendeződött. Sajnos, mint köztudott, hogy az ilyen kivizsgálások, nyomozások időigényesek, elhúzódhatnak: jelenleg a megmentők és az új gazda is azért drukkol, hogy az egyenruhások minél hamarább végére járjanak az állatkínzásnak, és a kutyus végre jó kezekbe kerülhessen, új otthonra leljen.

Kérdéseinkre az is kiderült, hogy ilyen vagy hasonló incidens miatt évente átlag 1-2 kutyus kerül a szépmezői menhelyre, miután a rendőrség elkobozza a négylábúakat, és kéri a kutyamenhely munkatársainak segítségét. Radu Stroe, a Kovászna megyei rendőrség szóvivője érdeklődésünkre megerősítette, jelzés nyomán indult kivizsgálás az ügyben, illetve kifejtette, jelenleg még zajlik a felgöngyölítése.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. február 13., 8:15
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Remelem elfogjak a mocsok disznot es megkapja a magaet.Nem artana neki is egy jo rugdosas,hogy az oldalbordai zeregjenek.Koszonet a megmentoknek es az uj gazdinak.

  • User
    Dátum: 2020. február 13., 9:48
    ÉRTÉKELÉS: 22

    Ha a Lidl parkolojaban tortent, ahol terfigyelo kamerarendszer van folszerelve, es meg szemtanuk is vannak, akkor meg mennyi ido kell ennek az inkompetens es semmirevalo roman rendorsegnek, hogy kezrekeritse az elkovetot es atadja a birosagnak, hiszen torvenybe van foglalva, hogy mennyi ev borton jar az allatkinzasert. Egyebkent, szerintem ugyanolyan kinzasoknak kene alavetni ezt a ket labon jaro allatot, mint amilyenben o reszeseitette a szerencsetlen kiskutyat !