Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jelképeink közszemlén

Jelképeink közszemlén Kultúra

Kedden nyitották meg a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban a Ha én zászló volnék… című, magyar történelmi zászlókat felvonultató kiállítást.

Hirdetés
Hirdetés

A tárlaton látható 13 zászlót a budapesti Magyarság Háza készíttette el 2019-ben, majd adományozta a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumnak, hangzott el dr. Dimény Attila múzeumigazgató bevezetőjében. „A magyar történelmi zászlósor néven ismert zászlók együttese 1985 óta része a magyar katonai, állami és helyi ünnepségeknek. A ma 23 darabból álló zászlósor a magyar hadi múlt legjellemzőbb zászlótípusait vagy a magyar hadtörténet leghíresebb korszakaihoz kapcsolódó zászlókat vonultatja fel”, fejtette ki az intézményvezető.

A tárlatot méltató dr. Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke hangsúlyozta, „a zászló egy erős jelkép; mindenkit erős érzelmek kötnek a saját zászlajához, és ezt akkor is tapasztaljuk, amikor a székely zászlót bántják. Nekünk is erősnek kell lennünk, hogy tudjuk feltartani és lengetni zászlónkat!”

A március 1-jéig látogatható kiállítás megnyitóján a helyi Tanulók Klubja Gyergyai Barna karnagy vezette fúvószenekarának néhány tagja magyar történelmi indulókat adott elő.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük