Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ahogy lehet, és ahogy kell

Ahogy lehet, és ahogy kell Kovászna megye

Ha csak negyedik nekifutásra is került kivitelezője a Székely Nemzeti Múzeum felújítási munkálatainak, annyiban mégis szerencsésen alakultak a dolgok, hogy végül is egy helyi cég, a Baumeister Kft. dolgozik a Kós Károly tervezte műemlék épületen. Az építkezés, renoválás több munkafronton folyik, szemmel látható a haladás, arról pedig, ami az utcáról nem látszik, Vargha Mihály múzeumigazgatóval beszélgettünk.

A Baumeister Kft. ismeri a Kós Károly-épület értékét, ezért odafigyelnek a részletekre, de a műemlék-felügyelet részéről is folyamatosan az ellenőrzés, sőt, a múzeumigazgató és a kivitelező a neves műemlékvédelmi szakemberrel, Gutttmann Szabolccsal is konzultál minden váratlanul felbukkanó probléma esetén.

Hirdetés
Hirdetés

– Sokan kérdezik, hogy tulajdonképpen mit kell felújítani ezen az épületen, hiszen látszólag rendben van, de mi, akik benne vagyunk, tudjuk, hogy ezer sebből vérzik – mondta Vargha Mihály. – A tetőn a szarvazat fenyőfából van, aminek a belsejét egy kártevő megfúrta, kiette, így most a szakértőnek minden deszkát, lécet külön meg kell vizsgálni, ami pedig meggyengült, ki kell cserélni. A könyvtár alatt a pincében vastraverzekkel kellett a tartószerkezetet megerősíteni. A múzeumépület mellett a drénezést ugyan megcsinálták 100 évvel ezelőtt, de az akkori technológiával, az épület is mozgott közben, így előfordult, hogy a raktárak előtti folyosóról ki kellett szivattyúznunk a vizet. A felvonónk ipartörténeti múzeumba való, a villanyhálózatunk katasztrofális, a fűtésre pedig sokat ráfizettünk, mert innen hátulról a kazánházból fűtöttük a főépületet, de láthatóan a földet is, hiszen havazáskor a vezetékek fölött elolvadt a hó. Most külön kazánnal fűtjük a hátsó irodaépületeket és külön a múzeumot.

A munka a múzeum területén négy-öt fronton is folyik egyszerre, külső, belső helyszíneken, a tornyokon, a hátsó épületeken. A múzeumkert hátsó részén levő épületet alapjaitól kellett újjáépíteni. Itt modern asztalosműhely, konzerváló- és restaurálóműhely lesz: ha bekerül például egy szúette kopjafa a gyűjteménybe, azt először karanténba teszik, lekezelik, fertőtlenítik, ezután kerülhet a restaurálóműhelybe, majd a raktárba.

Újdonság lesz az amfiteátrum a múzeumkertben, hogy civilizált körülmények között élvezhessék majd a nézők a szabadtéri előadásokat. E célból húztak fel az udvaron egy női-férfi mosdót. De a múzeumkert is arculatváltáson esik át egy tájépítész segítségével. Öntözőberendezést építenek ki benne, és modern világítás emeli ki majd szépségeit. Belátható időn belül pedig az irodák a mostani romkert 40 áras területére költöznek, a múzeumépület a látogatóké marad.

– Jó irányban haladunk, erős ütemben, nem tudom, mi lenne az a vis maior, ami megakadályozná, hogy ennek a munkának a végére járjanak. Még a nyersanyagdrágulás sem lehet ilyen akadály – jelentette ki határozottan a múzeumigazgató.

A drágulás egyik folyománya annak a négy évnek, ami eltelt a 4,8 millió euró értékű szerződés aláírása és a kivitelezés elkezdődése (2017–2021) között. Emiatt pedig sok esetben kompromisszumokra kényszerülnek, főleg a felhasznált anyagokat illetően: például 7 cm vastag kőlap helyett csak fele olyan vastagot tudnak letenni.

Mindezeken túl azonban Var­gha Mihály kiemelte, hogy bár kissé szétszórva, öt helyszínen dolgoznak most, de az élet ugyanúgy megy tovább: dolgoznak a néprajzosok, terepen vannak a régészek, folyik a gyűjtés, leltározás, tudományos kutatómunka, és kiállításokat is rendeznek, bár a Lábasházban csak az eddiginél kisebbek megvalósítására van lehetőség. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük