Felhívás!

A vállalkozónak nem éri meg

A vállalkozónak nem éri meg Kovászna megye

Akár már 15 éves kortól is vállalhatnak munkát a diákok a vakáció ideje alatt, a kiskorúak természetesen szülői beleegyezéssel. A munkaadók szerint nem mindig éri meg tanulókat alkalmazni, ellenben a vendéglátás terén munkaerőhiány van, így jól jön a segítség.

Mint ismeretes, havi 250 lej támogatást kapnak azok a cégek, amelyek tanulókat és egyetemistákat alkalmaznak a vakáció ideje alatt – közölte az Országos Munkaerő-foglakoztatási Ügynökség. A támogatást a munkanélküliségi alapból folyósítják. Azok a diákok, akik dolgozni szeretnének, már 15 éves koruktól megtehetik ezt – szülői beleegyezéssel –, és napi 6 órát, heti 30-at dolgozhatnak. A vállalatoknak a diákokkal teljes vagy részmunkaidőre érvényes, a vakációnál rövidebb időre szóló, meghatározott időtartamú, egyéni munkaszerződést kell kötniük. Mindez teljes munkaidőnek minősül, és a minimálbért meg kell kapniuk érte. Emiatt érzi néhány vállalkozó, hogy nem éri meg diákot alkalmazni.

Az egyik sepsiszentgyörgyi cukrászdát vezető házaspár elmondta: a nyári hónapok alatt nagyobb szükség van a munkaerőre, viszont nem éri meg három hónapos szerződést kötni, és teljes bért fizetni a diákoknak úgy, hogy mindössze napi 6 órát dolgozhatnak.

– Ezenfelül a betanítás is időigényes, amire elsajátítja a különböző folyamatokat és a munka menetét, le is jár a szerződése. Mi inkább hosszú távra tervezünk, nyáron pedig túlórát fizetünk a meglévő munkatársainknak, mivel ebben az időszakban sokkal több a vendég – magyarázta Magyarosi András.
A sepsiszentgyörgyi Szimpla tulajdonosa, Józsi Kinga elmondta: ők már alkalmaztak diákokat a nyári szezonra, nekik mindenképpen megéri, mert szükségük van a munkatársakra. Szerinte relatív, hogy megéri-e vagy sem tanulókat alkalmazni, ezt a cég dönti el.

A diákok nagy része egyébként szívesen dolgozik a nyári vakáció ideje alatt, a cégek leginkább fagyiárusokat, pincéreket és bárosokat, piaci gyümölcsárusokat, konyhai kisegítőket alkalmaznak. A diákmunkát keresők egy portált is létrehoztak, ahová feltöltik a kéréseket és az ajánlatokat, hogy aztán egymásra találjanak a felek.

Bucsi Andrea 17 éves, és már harmadik éve vállal diákmunkát. Első évben a múzeumnál volt teremőr és jegyszedő, egy évvel később lángost és palacsintát sütött, idén pedig egy könyvesboltban segít majd. Nyaranta két hónapot dolgozik, így augusztusban nyaralni vagy fesztiválozni is tud, főleg, hogy megkereste rá a pénzt. Mint mondta, munkaadóival mindig elégedett volt, szépen keresett, és ma már olyan dolgokat is tud, mint fél kézzel palacsintát sütni.
– Nem tudom, hol veszem ennek hasznát, de valahol majd biztosan. Örülök, hogy már 15 éves koromtól dolgoztam, megtanultam értékelni a megkeresett pénzt, és betartani a különböző szabályokat. Terveim szerint, érettségi után külföldön is dolgozom egy évet majd, így nyelvet tanulok, és pénzt is gyűjtök – osztotta meg terveit lapunkkal a diáklány.

Fontos tudni egyébként, hogy a diákok éjszakai műszakban és hat óránál többet nem dolgozhatnak, amennyiben visszaélés történik, jelenteni kell a munkaügyi felügyelőségen. Az intézmény munkatársai nyár végéig több ellenőrzést is szerveznek. Ugyanakkor, ahhoz, hogy a cégek megkapják a diákok után járó 250 lejes támogatást, az alkalmazást követően legfeljebb harminc napon belül kérést kell benyújtaniuk a munkaerő-foglalkoztatási ügynökségnél. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.