Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A tiszta Olt folyó érdekében ismét takarítást szervez a Háromszéki Közösségi Alapítvány

A tiszta Olt folyó érdekében ismét takarítást szervez a Háromszéki Közösségi Alapítvány Kovászna megye

A Háromszéki Közösségi Alapítvány a Mai Mult Verde Egyesület partnerségével április 12-én negyedszer is megszervezi az Olt háromszéki szakaszának, illetve a folyópartnak a takarítását, amelyben számítanak az önkéntesek közreműködésére.

Hirdetés
Hirdetés

A környezetvédelmi akció a Mai Mult Verde Egyesület és a Lidl Romania által 2019-ben elindított, Tiszta vizekkel című program részeként valósul meg.

2021-ben rendkívüli mozgósítással zajlott le az első nagytakarítás az Olt partján. Akkor Hargita és Kovászna megyéből egy híján harminc Olt melléki község is csatlakozott az akcióhoz, melynek részeként térfigyelő kamerákat is felszereltek a folyó közelében, hogy azonosítani tudják azokat, akik annak partjára hordták ki a szemetet. Figyelemfelhívó, tájékoztató jellegű táblákat is kihelyeztek.

Bereczki Kinga, a Háromszéki Közösségi Alapítvány elnöke elmondta, hogy újra összefogásra szólították fel az Olt melléki községeket. Sepsiszentgyörgyön csónakkal is takarítják a folyómedret, folyópartot, de a gáton is összeszedik a szemetet.

Szeretnék, ha legalább 60 önkéntes lenne, magánszemélyek, közösségek csatlakozását is várják. Optimisták abban a tekintetben, hogy meglesz a kitűzött létszám a takarítás napján, hiszen máris jelezte a Nicolae Colan általános iskola, a Kovászna Megyei Vöröskereszt és a Turul Egyesület, hogy képviselteti magát. A hulladékgyűjtéshez minden felszerelést biztosít a HKA, a szemételszállítást pedig felvállalta a városi köztisztasági vállalat.

2021-ben, amikor először szervezték meg a folyó takarítását, a Mai Mult Verde Egyesület támogatásának köszönhetően folyóra egy úszó hulladékgyűjtő gátat is felszereltek szintén az Olt sepsiszentgyörgyi szakaszán, a Debren patak torkolatához közel. Ezzel kezdetben elég sok baj volt, elszakadt, megrongálódott, nem bírta a terhelést, javításra szorult, míg végül az említett egyesület egy külföldön gyártott, erősebb és könnyebben takarítható gátat biztosított.

Az úszógát által begyűjtött palackok, hulladék mennyisége különböző, főleg a nagyobb esőzések után gyűl össze jelentős mennyiség – számolt be a HKA ügyvezető igazgatója.

Fotó: Toró Attila

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás