Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A székely szabadságért minden nemzedéknek meg kell küzdenie

A székely szabadságért minden nemzedéknek meg kell küzdenie Kovászna megye

Mintegy háromszáznyi embernek volt fontos a Székely Szabadság Napjának sepsiszentgyörgyi megünneplése. A Sepsiszéki Székely Tanács szervezésében a Turul-szobornál sorra kerülő vasárnapi ünnepségen ismét elhangzott: a székely nép nem mond le az autonómiáról, mi több, azt tántoríthatatlanul, ismételten és egyhangúlag követeli magának.

Hirdetés
Hirdetés

Sepsiszentgyörgyiek és kézdivásárhelyiek ünnepeltek együtt a ragyogó vasárnap délelőtti napsütésben, ugyanis a megemlékezés után együtt indultak a buszokkal Marosvásárhelyre, csatlakozni a Székely Nemzeti Tanács által szervezett Székely szabadság-napi felvonuláshoz.

„A székelység soha nem mond le autonómia törekvéséről, mely megmaradását szolgálja” – nyomatékosította Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke, aki elsőként lépett a mikrofonhoz. Ezt követően a miniszterelnöknek és a hozzá hasonlóan „mosott”, meghamisított román történelmet hirdetőknek címzett kritikus szavakat. A többség által megnyirbált jogok friss példájaként említette meg, hogy a majdnem egy éve letett, mai napi marosvásárhelyi megemlékező-tiltakozást főúton vonulóként jelentette be a szervező, Izsák Balázs elnök, de a csendőrparancsnok megtiltotta, hogy részt vegyen a bizottsági ülésen, és önkényesen a járdára akarja kényszeríteni a menetet.

Fotó: Tuchiluș Alex

Ezzel ellentétben Gazda a sepsiszentgyörgyi hatóságok és a karhatalom civilizált eljárását, tárgyalásait méltatta. A felszólaló a mindenkori hatalom arcába, a világba kiáltotta: „autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek!”

Másodikként Beke István, a nemrég szabadult volt politikai fogoly szólalt fel. Kiemelte: bár magánszemélyként ő sem ért mindig egyet a magyar politikai vezetőkkel vagy párteszmékkel, azonban ezen a napon félre kell tenni minden személyes sérelmet, politikai nézetkülönbséget, és megmutatni a világnak, hogy „a székelyek egy egységes nemzetet alkotnak (…), hogy voltunk, vagyunk és leszünk.”

Fotó: Tuchiluș Alex

„Ha elődeink meghátráltak volna az ellenség elől, ma lennénk-e, milyen jelenünk, jövőnk lenne, egyáltalán léteznénk?” – tette fel a költői, de meggondolkodtató kérdéseket Beke. „A székelyeknek nemzedékről nemzedékre meg kell küzdeniük a szabadságért” – vonta le a következtetést a történelmi tapasztalatokból.

Végül Ferencz Csaba, a Sepsiszéki Székely Tanács tájékoztatási alelnöke olvasta fel a Románia kormányának és parlamentjének címzett kiáltványt, amelynek vezéreszméje szintén Székelyföld autonómiájának követelése. A petíció hivatkozik az Európa Tanács 1201/1993-as ajánlásának Románia által is vállalt, de elmulasztott teljesítésére, arra, hogy az autonómia jogos és törvényes, Románia érdekeit, integritását és szuverenitását nem csorbító módon létezhet.

Fotó: Tuchiluș Alex

A román kormány még Románia schengeni csatlakozása előtt fogadja el a székelyföldi közösség akaratával összefüggő jogszabályokat – kérik a kiáltvány megfogalmazói. Ugyanakkor sérelmezik a magyar nyelvű oktatási intézmények elleni indított sorozatos támadásokat, Székelyföld helyhatóságainak meghurcolását, az anyanyelvhasználat és nemzeti jelképek használatának korlátozását.

Miután Bucsi Zsolt Tamás vártemplomi református lelkész fohászkodott a székelyek szabadságáért, az egybegyűltek együtt mondták el a Miatyánkot, a székely mártírok előtt tisztelgők pedig elhelyezték koszorúikat a szobor talapzatánál. Az ünnepség a Kónya Ádám Művelődési Ház férfidalárdája által előadott magyar és székely himnusszal zárult.

Fotó: Tuchiluș Alex

A szolidaritás szép példája, hogy a mai napon Magyarország több településén is megünneplik a Székely Szabadság napját – tudatta még Gazda Zoltán, ezt pedig tapssal köszönték meg a résztvevők.

Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. március 11., 0:54
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Március 10, vagyis a Székely Szabadság napja, az 1851-52. évi székelyföldi összeesküvés legfőbb vezetőnek (most éppen 170.) kivégzési évfordulója is egyben. Róluk és az összeesküvésről alig hallunk mostanában, ami az emlékezés és a kegyelet mérséklődését jelentheti.
    Ajánlott Irodalom: Nagybaczoni Molnár Ferenc: „A remény Hősei” (Az összeesküvés átfogó leírása, 2020), és ugyancsak ettől a szerzőtől: „A bágyi csoda” c. falutörténeti könyvben (2022) található: „Bágyi Török János” c. tanulmány, a felkelás székely fővezérének életéről.

  • User
    Dátum: 2024. március 11., 8:18
    ÉRTÉKELÉS: 1

    A Háromszék szerint B.E. ezt mondta:”székelyek …valamikor FEGYVERREL a kezükben harcoltak, hogy az ősi föld ne kerüljön ILLETÉKTELEN kezekbe. Sajnos.. most is IDEGEN karhatalom BITOROLJA az ősi földet, de NINCS VESZVE A REMÉNY, míg vannak székely anyák, székely családok, kik számára e föld szent.” Ezt hogyan kell értelmezni? Ágyú, drón, bomba?

  • User
    Dátum: 2024. március 12., 7:57
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Magyar nemzetisegu vagyok,akkor kotelezo a nepszamlalaskor szekelynek valjam magam? Annyira nyomultok a szekelyseggel,hogy mar faraszto,….amit elakarunk adni az mind szekelytermek….maradjunk a jo regi szokasnal,szekelying,ruha,bajusz,kaposzta.stb…..nem kell mindebol markat csinalni,ezert gyulolik a szekelyseget a romanok,mert nyomjatok a szemuk koze az akaratotokat! Szep csendben is lehetunk SZEKELYEK!

      • User
        Dátum: 2024. március 13., 22:34
        ÉRTÉKELÉS: 2

        Ez most pont úgy hangzik amikor a románok azt mondják ránk, hogy mi magyarul beszélő románok vagyunk. Mert ők jobban tudják. Te is úgy látom jobban tudod, hogy a másik mi is, minek is érzi magát.

  • User
    Dátum: 2024. március 12., 8:42
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Ahogy telnek az évek annál kevesebben . Hányan volrunk? Itt az a kérdés ,hogy hányan leszünk egy pár év múlva !

  • User
    Dátum: 2024. március 15., 7:17
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Az udmr-nek az a fontos hogy minel tobb legyen a magyar mert a letszam szerint zsebelik be a fej kota penzt a kormanytol[kormanyoktol].Lattni hogy a ”vezerek”hivatalosan nagy magyarok de amikor erdekuk ugy kivanja akkor meg nagy szekelyek!Vagy igy vagy ugy ez nekik csak egy UZLET!