Felhívás!

A pénz a fókuszban

Még mindig a járványellenes intézkedések, illetve azok költségvonzatai voltak a megyei tanács élőben közvetített, csütörtöki online ülésének fókuszában. A koronavírus elleni háborúhoz is csak három dolog kell: pénz, pénz és pénz.

Napirenden kívüli bejelenté­sé­ben Tamás Sándor tanácselnök közölte, egy tajvani vállalkozó adományából a magyar kormány közvetítésével 84 ezer maszk jutott Kovászna megyébe, melyeket csütörtökön a megye kórházai és iskolái között osztottak szét – ez utóbbiaknak azért, mert a végzős évfolyamok visszatérnek az iskolába a vizsgafelkészítőkre –, de jutott belőle a hidvégi és a szentgyörgyi idősotthonoknak is.

A tanácsosok jóváhagyták a megyei tanács, valamint a kovásznai és bodzafordulói városi kórházakat működtető kovásznai szívkórház társulását azzal a céllal, hogy az említett egészségügyi intézményeket 25–25 ezer lejjel támogathassák a járványellenes védekezésben. A kézdi kórháznak szintén megszavaztak egy 100 ezer lejes költségvetési támogatást, hogy az intézmény elláthassa átmeneti sürgősségi kórház szerepét a Fogolyán Kristóf megyei kórház helyett, amely COVID-19-es háttérkórház lett.

Hasonló módon a Kovászna Megyei Vöröskereszt Oxigén-projektjének kivitelezéséhez is hozzájárult a megyei önkormányzat 46 ezer lejjel. Ebből az összegből a segélyszervezet az esetleges koronavírus-fertőzöttek lélegeztetéséhez szükséges felszerelést szerzett be.

A fenti támogatások folyósításához Kovászna megye tanácsának ki kellett egészíteni költségvetését az említett összegekkel és további 79 ezer lejjel, ez utóbbi tétel a gyermek- és idősotthonokban kéthetes turnusokban szolgálatot teljesítő személyzet elszállásolásának és élelmezésének megoldására szolgál.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.