Felhívás!

A hazatérés napja

A hazatérés napja Kovászna megye

A baróti református egyházközségben vasárnap, július 3-án ünnepi istentisztelettel emlékeztek meg a templomszentelés 16. évfordulójáról, mely eseményre 2006. július 2-án került sor. Egy presbitériumi határozat alapján azóta július első vasárnapján minden évben megünneplik a Hazatérés napját, a baróti református egyházközség és gyülekezet napját.

„A templom felépítésének és felszentelésének emlékére minden év július első vasárnapján tartassék hálaadó istentisztelet, gyűjtessenek egybe ezen a napon a gyülekezet tagjai és a gyülekezetből elszármazottak. Legyen ez a nap a Hazatérés napja a baróti Református Egyházközség tagjai számára” – szól a 2007-ben hozott határozat.

A gyülekezet idén is méltóképpen ünnepelt, igehirdetésében Tordai Árpád lelkipásztor az egymás iránti jóságról, irgalmasságról beszélt, kidomborítva a közösségépítés szerepét is, melyben egy egyházi gyülekezetnek is igencsak nagy szerepe lehet. A baróti református egyházközség pedig az éppen lezárult, méltán népszerű és sikeres bibliahéttel bizonyította, hogy közösségépítésben jó úton halad. A lelkész emlékezett a templomépítők áldozatos munkájára, a volt lelkipásztorra és a presbitérium tagjaira, melyek idején megépült a templom, a külföldi segítőkre is, közülük a thüsisi (Svájc) református gyülekezettel közösen állított emlékműnél virágkoszorút is elhelyeztek.

Az ünnepi alkalommal ezúttal is meghallgathatta a gyülekezet a Zathureczky Gyula Református Kórus szolgálatát, Tordai Zsófia tiszteletes asszony szavalt, ugyanakkor a templomnál tartott I. Erdővidéki zenetábor hozadékaként összeállt, gyermekekből álló zenekar tagjai is énekeltek. Megemlékező, ünnepi beszédet mondott Baló András gondnok, aki a lezárult bibliahéten segítkező önkénteseknek köszönetképpen az egyházközség részéről egy-egy szál virá­got is átadott.

A hazatérés napjának megünneplése ezúttal visszafogottabb keretek között zajlott, de mint azt Tordai tiszteletes korábban és ezúttal is említette, ennek oka az, hogy a templomnál épp lezárás alatt van két nagyobb munkálat, a templomtorony felújítása és a templomkülső újrafestése, ezek végeztével kerül sor majd ismét nagyobb ünnepi alkalomra a templomnál.

A baróti gyülekezet 100 új énekeskönyvet is kapott nemrég, melyekre a gyülekezet asszonyai készítettek-hímeztek magyar címeres borítót, így a templompadokba betérőket nemcsak a meghitt hangulatot árasztó, gyönyörű templombelső, de a padokban új énekeskönyvek is várják. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.