Felhívás!

A gidófalviak a törvényszékre is elmennek

A gidófalviak a törvényszékre is elmennek Kovászna megye

Két gidófalvi önkormányzati tanácsos abban a reményben hívta össze keddre a kultúrotthonba a falubelieket, hogy ott, a legilletékesebbekkel szembesülve a közösség valamilyen megoldást (vagy annak ígéretét) kapja a falu közel évtizedes ivóvízgondjaira. A gyűlés ebből a szempontból kicsit felemásra sikerült, mert a Vízművek igazgatója, Kozsokár Attila nem tett eleget a meghívásnak.

A megye prefektusa azzal indokolta távolmaradását, hogy nem hatásköre egy részvénytársaság működésébe beavatkozni. Végül a polgármester és alpolgármester jelenlétében zajlott a panaszkodás és az útkeresés.

Gidófalva teljes vízhálózata egy pályázat nyomán, kormányalapokból volt felújítva mintegy hét éve, a működtetést pedig a szentgyörgyi Közüzemek Rt. vette át, ám azóta télen-nyáron gondok vannak az ivóvízellátással. Télen a vezetékek elfagyása okoz gondot – túl közel vannak a felszínhez – nyáron pedig ismétlődően az elégtelen víznyomás, az ihatatlan, büdös, kávébarna víz, amely túl sokszor folyik a csapokból ahhoz, hogy elnéző legyen a lakosság. Tulajdonképpen már tűréshatárukon többször is túlmentek, ezért is gyűltek össze kedden a községháza tanácstermében, ahol csalódottan vették tudomásul, hogy csak egymásnak panaszkodhatnak.

A prefektus az önkormányzat írásbeli meghívójára írt válaszlevelében megírta, a vízművek nem a prefektúra alárendelt intézménye, de a jelzett problémákra válaszképpen felkérte a közegészségügyi igazgatóságot, hogy vízmintákat vegyen és elemezze azokat. A laboreredmények szerint a víz ihatónak minősült.

Attól eltekintve, hogy a vízművek vezetőségétől sem most, sem korábban nem kaptak választ megkereséseikre – csak a sajtón keresztül – éppen ez utóbbi tény volt az, amelyiket a legtöbb kritika érte a megjelentek részéről. Mint azt a cselekvést leginkább szorgalmazó zoltáni lakos, Szakács Péter elmondta, nála többször jártak a közegészségügyi igazgatóságtól, de sosem mertek meginni egy pohár vizet. Ami nem csoda, ha az olyan volt, mint amilyet Máthé István, a gyűlést kezdeményező egyik tanácsos az asztalra is kitett szemléltetésképpen: kávébarna víz, melynek egy óra alatt vastag üledéke lett a pohárban. Ennek az üledékességnek az oka az a falubeliek szerint, hogy a gyakori vezetékjavításokkor egy csomó sár belekerül a vezetékbe, amelyet sosem mostak át teljes egészében, hogy a vízművek által kiküldött munkások nagyon szakszerűtlenül végzik a munkájukat, a vízházak szűrői nincsenek karbantartva, a kellő nyomás fenntartásának nem felel meg a vezetékek átmérője, a kutaknak pedig nem elég a hozama.

Bárhogy is lenne, a vízdíjat felszámoló szolgáltatónak kutyakötelessége lenne megkeresni a megoldást, javítani, ha kell, szűrőket, szivattyúkat cserélni, ha azt kell. Vagy legalább csökkenteni a számlákat, ha bizonyítottan nem megfelelő a vízminőség.

A bizonyítással azonban ismét meggyűlt a falusiak baja. Ha a DSP szakemberei ihatónak minősítik a vizet, talán más megyei, független laboroktól is véleményt kellene kérni – vélték az egyik járható útnak. A közegészségügyi igazgatóság amúgy is megtorpedózhatja az emberek által laborba vitt mintákat azzal, hogy nem megfelelő körülmények között, nem steril üvegben, nem elég rövid idő alatt vitték be elemzésre.

A gyűlés eredményeképpen végül az a döntés született, hogy a lakosok petícióval fordulnak a szolgáltatóhoz, és az önkormányzat képviselete személyesen kér kihallgatást Kozsokár Attila igazgatótól. Amennyiben ez nem hoz megoldást, csak a peres úton való ügyintézés marad a járható út. 

Gidófalva községben a hálózat átalakítása a megoldás, olvastuk a Közüzemek Rt. közleményében.

„A Közüzemek Rt.-hez huzamosabb ideje érkeznek kisebb-nagyobb panaszok Gidófalváról, Étfalvazoltánról és Fotosmartonosról. A problémák rendszerint a víz minőségéhez kötődnek, ami a vízszolgáltató elemzése szerint a fogyasztással áll összefüggésben.

Ismét egy olyan helyzettel szembesülünk, amikor azt látjuk, hogy egy kisebb rendszer kapacitása nem elegendő a használathoz. Ahogy telik az idő, a helyzet is romlik: Gidófalva községben nagyjából 800 szerződésünk van, ipari fogyasztókat is beleértve. Nagy a gyanúnk, hogy újra az öntözés lesz a probléma, hiszen, ameddig márciusban csupán Gidófalva fogyasztása 1800 m3 víz volt, addig júniusban ez a szám már 2800-ra nőtt, ebből 1400 m3-et egy farm fogyaszt el. A fogyasztás növekedésével a vízminőség is romlik – a rendszert így vettük át, és a jelenség évről-évre erősödik” – fogalmazott Kozsokár Attila, a szolgáltató igazgatója.

„A megoldást is tudjuk, a POIM keretében meg is pályáztunk rá pénzt: a jelzések alapján a teljes községet érinti a probléma, ami a víz előállításához kötődik. Leegyszerűsítve a dolgot: nagyobb kapacitásra és tisztább vízre van szükség. Ennek érdekében pár éve már elkezdődött egy vezeték elindítása Sepsiszentgyörgyről Szépmezőn át Gidófalva felé: ezt foglaltuk bele az EU-s pályázatunkba, hiszen 6 km távra kellene vinni egy nyomóvezetéket, a szentgyörgyi vízzel pedig mindkét gond megoldódna” – mondta el Kozsokár Attila.

Az igazgató leszögezte: Gidófalva önkormányzatával rövidtávú enyhülést jelentő megoldásokról is tárgyalnak, a megoldás azonban a hálózat átalakítása: „Itt az a kérdés, hogy megvárjuk, hogy nyer a pályázat vagy sem és akkor lépünk, vagy közösen próbálunk máshonnan pénzt szerezni erre a projektre. Mi nyitottak vagyunk, a polgármester meglátásom szerint szintén szeretne lépni. 6 km vezeték sok, azonban relatív hamar tudna megvalósulni, hiszen lakott településen kívül kellene haladni, nagyjából engedélyeztetéssel együtt becslésünk szerint 6–9 hónap alatt lehetne egy olyan megoldást nyújtani, amennyiben kerül rá finanszírozás, ami megoldja az emberek problémáját a községhez tartozó összes településen.” (A Közüzemek Rt. közleménye)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. július 16., 21:46
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Itt azert vannak ketes dolgok is leirva (veletlenul persze).
    1. “Gidófalva teljes vízhálózata egy pályázat nyomán, kormányalapokból volt felújítva mintegy hét éve” tehat a polgarmesteri hivatal rendelt egy tervet, palyazot es kiviteleztette, felugyelte a munkalatok “jo kivitelezeset.”
    2. “a működtetést pedig a szentgyörgyi Közüzemek Rt. vette át, ám azóta télen-nyáron gondok vannak az ivóvízellátással. Télen a vezetékek elfagyása okoz gondot – túl közel vannak a felszínhez – nyáron pedig ismétlődően az elégtelen víznyomás, az ihatatlan, büdös, kávébarna víz, amely túl sokszor folyik a csapokból ahhoz, hogy elnéző legyen a lakosság. ” -tehat a kivitelezo a vezetekeket a fagypont fole helyezte el, amit itt haromszeken kb. 90-105 cm melyre helyeznek el a talaj minosegetol fuggoen.
    Hogy telen nincs vizhiany (az elfagyasoktol eltekintve) es a viz ihato, megfelelo minosegu es nyomasu, de nyaron nem megfeleo a viz minosege es nyomasa, ebbol arra kovetkeztettek, hogy a szurok nem kepesek megszurni megfeleloen a vizet, ezert zavaros . Hogy nyaron vizhiany van, azert mert a kutakban nincs eleg viz, a csovek tul vekonyak, nem tudnak eleg nagy hozamot biztositani vagy a pompak nem tudjak eleg hamar elnyomni a lakossag fele.
    A polgarmesteri hivatal megepitette a halozatot, tehat o a halozat tulajdonosa, a mukodtetesre felberelt egy szakceget, ebben az esetben a Közüzemek Rt-t es a Közüzemek Rt mukodtetti a rendszert, azt a rendszert amit a polgarmesteri hivatal palyazot, vasarolt, kifizetett.
    Ez olyan mindha a ceg nekem biztosit egy 3.5T tehergepkocsit, de elvarja, hogy en 40T arut szallitsak,
    en nem fogok az en penzemen egy 40T tehergepkocsit vasarolni, hiszen en csak egy alkalmazott vagyok, nem a ceg tulajdonosa, reszvenyese.
    A masik dolog, nem igazan ertem, ha egy jo tervet keszitettek, palyaztak es kiviteleztek, akkor a rendszer miert nem mukodik? Anyira nem lehetnek tudatlanok azok a “szakemberek” 7 ev alatt ne tapasztaljak ki, hogy melyik gombot kell megnyomni illetve csak telen tudjak megnyomni, nyaron mar nem.
    A harmadik dolog egy heteves rendszer, halozat nem szabadna elavuljon, leterhelodjon mar a megepitestol kezdodoen ne mukodjon megfeleloen. A halozat minimum a foldben elhelyzezett csovek eletartamaig 20-30 evig nem szabadna leterhelodjon, hiszen minden evben nem askalhatuk, turkalhatunk, nem torhetjuk fel az aszfaltott, anelkul is folt hatan folt van.