Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A fogyatékkal élőkért tüntetnek

A fogyatékkal élőkért tüntetnek Kovászna megye

Országos szintű mozgalomba kapcsolódott néhány Kovászna megyei érintett szülő, aki ma a prefektúra előtt tiltakozik a kormány azon szándéka ellen, hogy az új költségvetés-tervezet a szociális szolgáltatások, a gyermekvédelem teljes költségét a helyi önkormányzatokra hárítja. A tiltakozást Maria Mădălina Turza, egy bukaresti emberjogi aktivista, a Fogyatékkal Élő Gyermekek Európai Központjának elnöke indítványozta.

„Nagyon kevés időnk volt szervezkedni, másfél napunk volt rá, hogy az egész országban mozgósítsuk az érintetteket”, nyilatkozta lapunknak Maria Mădălina Turza, aki azt is elmondta, az állami intézmények nem nagyon szolidarizálnak. Elsősorban az önkormányzatokon nagy a nyomás, ők kellene kiálljanak, a gyermekjogvédelem kormánypénzből él, alkalmazottaik meg vannak félemlítve, nem tiltakoznak.

Hirdetés
Hirdetés

Tegnap délben már 18 megyéből jelezték az érintettek, főleg sérült gyermekeket nevelő szülők, hogy a prefektúrák elé vonulnak tiltakozni. Háromszéken is elindultak a tárgyalások ez ügyben, Gáspár Krisztina, a baróti Napsugár csoport óvónője az erdővidékieket mozgósította, a Philadel­phia Angels szülői csoportot, de a tiltakozáson képviselteti magát a szentgyörgyi Pro Philadelphia Support Manócska csoportja és Kézdivásárhelyről a Pro Special Egyesület.

Egy előzetes kihallgatáson a pénzügyminiszter személyes ígéretet tett a költségvetés megváltoztatására. Nem tartotta be
A költségvetés jelenlegi tervezete szerint – többek között – a fogyatékkal élők személyi gondozójának fizetését a települések helyi tanácsára hárítják. A helyi önkormányzatok eddig is pedig sok esetben elmaradnak ezek kifizetésével, másra használva az összegeket. A sérülteket fogadó, gondozó és foglalkoztató intézmények fennállása is bizonytalanná válik, mint ahogy minden egyéb tevékenység, amely a speciális gondozást igénylők fejlesztését célozza.

A tiltakozó megmozdulás szervezői arra kérnek minden jóérzésű embert, aki a tarthatatlan helyzet változtatásáért személyes erőfeszítést is tenne, hogy ma 10 és 13 óra között csatlakozzon a prefektúra előtt tüntetőkhöz.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük