Felhívás!

A fogyatékkal élők kiteljesedéséért

A fogyatékkal élők kiteljesedéséért Kovászna megye

Online szakmai konferenciával és az Outsider Art verseny díjkiosztójával tette emlékezetessé a sepsiszentgyörgyi Írisz Ház munkaközössége a fogyatékkal élők világnapját (december 3.). A rendezvény célja elsősorban az volt, hogy érzékenyítse a többségi társadalmat, illetve a résztvevők a sérültek foglalkoztatásának jó tapasztalatait megosszák minden nyitott emberrel.

Csütörtökön a Svájci Protestáns Egyházak Szövetsége által támogatott projekteket mutatta be az Írisz Ház egy virtuális albumban, kiemelten azokat a védett műhelyeket, amelyek a szentgyörgyi tapasztalatokra épülve létesültek Nagyváradon, Régenben és más városokban. Ehhez kapcsolódva másnap a szombathelyi Antal Zsuzsanna osztotta meg sikereiket: egy szociális jellegű cégként is profitot termelnek, kiaknázva minden fogyatékkal élőnek a meglévő jó tulajdonságait: egyesek monotóniatűrésükkel, mások precizitásukkal tűnnek ki. De nem a cégeknek, hanem a foglalkoztatottaknak a nagy nyereség, ha dolgozhatnak, mert ez objektív és szubjektív jóllétükhöz jelentősen hozzájárul, társadalmi hasznosságuk tudatán kívül inspiráló mintákat, egy erős, a munkán kívül is megtartó kapcsolati hálót kapnak, bekerülnek egy információáramlásba.

Mindez akkor működik jól, ha van egy egyesület vagy alapítvány, amely felméri, miben tudnak ők a legtöbbet adni, felkészíti őket és a befogadó közösséget is, kíséri, bátorítja, motiválja őket a továbbiakban is, míg önállóak nem lesznek (ezt teszi nálunk az Írisz Ház). Hogy mit is kell tennie annak, aki munkába akar állni, erről beszélt Bodoni Enikő marosvásárhelyi gyógypedagógus.

Ami a szentgyörgyi helyzetet illeti, Olcsvári Tündétől, az Írisz Ház pszichológusától megtudtuk, jelenleg mintegy 12 cég foglalkoztat 43 fiatal fogyatékkal élőt, 10 elhelyezése még folyamatban van. Folyamatos támogatásáért ezúttal Berszány Tibor, a Bertis cég tulajdonosa átvehette Makkai Péter tiszteletestől, az Írisz Ház igazgatójától Az Év Esélyteremtő Vállalata díjat.

A munkaügyeket a művészet váltotta: a sérült fiatalokból álló Music Mania zenekar által játszott számok többször felcsendültek, illetve az Outsider Art fesztiválhoz kötődő események peregtek: elkészült az idén 10. születésnapját ünneplő rendezvény albuma az eddig beérkezett alkotások legjavából, majd egy kerekasztal-beszélgetésen boncolgatták a speciális igényűek művészetének romániai jelenét és jövőjét Makkai-Deuten Réka, Forró Ágnes és Olcsvári Tünde, illetve csütörtök délután a tárlatot befogadó Árkosi Kulturális Központból közvetítették élőben az Outsider Art kiállításmegnyitót. Az idén mintegy 50 alkotás érkezett be az egész országból, a munkákat Szebeni Zsuzsa, a Magyar Kulturális Intézet vezetője méltatta. Az Outsider Art Írisz Ház díjat végül Chioran Radu festménye érdemelte ki, második díjas lett Kutasi Károly, harmadik Lăcătuș Iancu. Nagyszerű tehetségek vannak a fogyatékkal élők között, ez minden évben bebizonyosodik a szervezők számára.

És mivel a sérültekkel való foglalkozáshoz igazán sok emberi erény, hit és lelkierő kell, ezek ápolásának feladata Szegedi László missziós előadóra, Rád András és Makkai Péter lelkészekre hárult, utóbbi léleksimogató péntek reggeli áhítatára már nemcsak a virtuális térben, hanem valódi együttlétben is, a foglalkoztatottak jelenlétében került sor az Írisz Házban.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.