Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A fiatalokat érdekli a politika

A fiatalokat érdekli a politika Kovászna megye

Újraválasztották a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) élére a sepsiszentgyörgyi Oltean Csongort (képünk), akivel különböző terveiről beszélgettünk, valamint arról, hogy milyennek látja a fiatalok viszonyulását a politikához.

Hirdetés
Hirdetés

– Milyennek értékeli az elmúlt évek MIÉRT-tevékenységét?

– Színesnek, hiszen voltak programok, amelyeket a múltból hoztunk, és vannak programok, amelyek az elmúlt két évben indultak útnak. Ugyanakkor frissült a csapat már két évvel ezelőtt, ami számomra az igazi kihívást is jelentette egyben, hiszen sok mindent elölről kellett kezdeni. Összességében úgy foglalnám össze, hogy volt benne folytonosság és innováció is egyben.

– Mit jelent vezetni ezt a szervezetet?

– Kihívást és hivatást. Kihívás, hiszen egy országos szervezet elnökének lenni nem könnyű feladat. Óriási felelősség összeegyeztetni nap mint nap a különböző régiós igényeket: Székelyföld, szórvány, Partium. Hivatás, hiszen 12 éve ezt csinálom: szeretek a közösségért dolgozni, hiszek benne, hiszem, hogy az eredmények magukért beszélnek.

– Milyennek látja a székelyföldi fiatalok politikához való viszonyát?

– A fiatalok politizálnak, még akkor is, ha ezt nem ismerik be, vagy nem tudatosan csinálják. Mindenki politizál, mi pedig azt akarjuk elérni, hogy tudatosan csinálják: szóljanak bele a róluk szóló döntésekbe, vegyenek részt az őket érintő dolgokban. Mind Székelyföldön, mind Erdély más részein vannak fiatalok, akiket érdekel a politika. Ennek a legjobb bizonyítéka a két éve indított Erdélyi Politikai Iskola, amelynek idén a harmadik évfolyamát kezdik el a diákok.

– Milyen terveket, célokat fogalmazott meg a legutóbbi MIÉRT küldöttgyűlés?

– #REstart MIÉRT szlogen alatt szerveztük meg az idei tisztújító küldöttgyűlést, ugyanis fel kell frissítenünk a területi szervezeteinket, és megújult erővel kell készülnünk a jövő évi önkormányzati és parlamenti választásokra. Minél több tenni akaró fiatalt szeretnénk helyzetbe hozni, akik a helyi közösségekért dolgoznak majd. Ugyanakkor két határozatot is elfogadott a küldöttgyűlés: az első a MAKOSZ javaslatára érkezett, eszerint nem támogatjuk a szavazati korhatár csökkentését 18 évről 16 évre addig, amíg az állam, az oktatási intézmények nem foglalkoznak érdemben a fiatalok felkészítésével az állampolgársági jogaik és kötelezettségeik tekintetében. Ugyanakkor arra kérjük a területi RMDSZ-szervezeteket, hogy vonják be a helyi MIÉRT-tagszervezeteket minden olyan döntésbe, amely őket érinti, és ne csak „fizikai” munkát várjanak el tőlük, hanem hagyjanak helyet a döntéshozásban is. Azt is megfogalmaztuk, hogy bejutó parlamenti helyeket kérünk jövőre az RMDSZ-listákon, hiszen vannak felkészült fiatalok, akik motiváltak, dolgozni akarnak, és egy-egy magasabb tisztségben is képesek ellátni feladatokat.

– Milyen eseményeket szerveznek még idén?

– Jövő hétvégén (október 4-6.) szervezzük a MIÉRT Akadémiát, és október utolsó hétvégéjén indul az Erdélyi Politikai Iskola első felvonása Kolozsváron, utána pedig az új vezetőséggel megtervezzük a következő évet. Ugyanakkor az államelnöki választásokban is szerepet vállalunk, hiszen a fiataloknak nekünk kell beszélnünk annak fontosságáról.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások