Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A dupla mennyiség is kevés

A dupla mennyiség is kevés Kovászna megye

2021-ben 3106 véradótól gyűjtöttek be vért a sepsiszentgyörgyi vértranszfúziós központban, ám kétszer annyi vérnek is helye lenne az egészségügyi rendszerben – nyilatkozta lapunknak Andrei Rosin igazgató, akivel a napi gyakorlatban felmerülő problémákról is elbeszélgettünk.

Gyakorlatilag nagyon ritkák azok az órák a vérközpontban, amikor várni kell a véradásra jelentkezőnek, a donorok száma inkább akkor nő meg, amikor a közösségi hálón segítséget kérnek egy bizonyos, többé-kevésbé ismert személynek, hozzátartozónak, beteg gyermeknek a javára. Ez a gyakorlat azonban törvénytelen, olyannyira, hogy nem is tartják számon az intézményben, hányan adakoztak célirányosan.
Az irányított véradást, bár létező gyakorlat, én nem bátorítom, mert törvénytelen – szögezte le kategorikusan az intézmény igazgatója. – A véradás anonim módon történik, tehát azt a beteg sem tudhatja, kitől származik a véradomány, de a donor sem, ki használja fel a vérét. Mi mindenkinek megköszönjük, ha azok segítségére sietnek, akinek sürgős szüksége van vérre vagy vérkészítményekre. Az illető beteg megkapja a vért az éppen készleten levő mennyiségből, a donoroktól levett vér pedig ismeretlen személyekhez kerül.

Hirdetés
Hirdetés

Ezzel kapcsolatban Andrei Rosin egy, a közelmúltban megesett kellemetlen tapasztalatát is megemlítette: ismert személy segítségére siető véradók várakoztak a váróteremben, amikor azonban megtudták, hogy az illető beteg elhalálozott, véradás nélkül elmentek. – Ez igen önző cselekedet, hiszen rengeteg más embernek szüksége van vérkészítményekre, amelyek életet is menthetnek – vélekedett az igazgató.
Arra a kérdésünkre, hogy milyen gyakran történik meg, hogy a levett vér felhasználásra alkalmatlan legyen, azt a határozott választ kaptuk, hogy „soha”.

– Az megtörténhet, hogy két véradás között az illető átessen egy hepatitiszen vagy hasonló betegségen, amely alkalmatlanná teszi őt arra, hogy donor legyen. Azonban mi alapos előzetes szűrésnek vetjük alá a véradásra jelentkezőket – nyugtatott meg az intézményvezető. – Természetesen a laboranalízis során nem tudunk abszolút minden patogén tényezőt kiszűrni, ami esetleg káros lehet a vérben, ehhez sokkal több vért kellene levennünk, mint amennyit most az analízisekre félreteszünk, és nagyon sokba kerülne a vizsgálat. Mi az Egészségügyi Világszervezet és az uniós ajánlások értelmében a régiónkra jellemző súlyos vírusos fertőzéseket szűrjük ki, mint a B- és C-típusú sárgaság, az AIDS, a szifilisz. A többire vonatkozóan előzetesen a véradó saját felelősségére nyilatkozik, például arról, hogy szedett-e vagy sem valamely ellenjavallott orvosságot vagy ivott-e alkoholt. A hamis nyilatkozatért büntetőjogi felelősségrevonás járhat.

Ennek ellenére előfordulhat, hogy például az ajánlások ellenére a véradó előzetesen zsíros ételeket evett. Így transzfúzióra ugyan nem alkalmas a vére, de abból különböző elemeket (trombocitákat, eritrocitákat) még ki lehet vonni, a többit pedig labortesztek elvégzésére használják – magyarázta az interjúalanyunk.
Mindezekből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a véradók adományára égető szükség van, minden csepp felhasználásra kerül. Gyakorlatilag kétszer annyi vérre lenne szükség, mint amennyi rendelkezésre áll. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük