450 ezer Szentgyörgytől

Idén jóval nagyobb tagdíjat fizet Sepsiszentgyörgy a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesületbe, az erre vonatkozó határozatot legutóbbi rendkívüli ülésén fogadta el a helyi tanács.

Tekintettel arra, hogy 2017-et a Turizmus Évének nyilvánították Háromszéken, Sepsiszentgyörgy 450 ezer lejjel, a megyei önkormányzat 800 ezerrel, Kovászna városa pedig további 55 ezer lejjel járul hozzá az egyesület tevékenységéhez. Az idei tervek között szerepel többek között egy új turisztikai iroda megnyitása Sepsiszentgyörgyön, különböző tematikus rendezvények megszervezése, mint a Székely Vágta, kürtőskalács-, pálinka-, borvíz- vagy disznótoros fesztivál, de folytatnák a tavaly elindított, idegenforgalmat népszerűsítő kampányokat is. Ezek fő témái a nemesi kastélyok-kúriák, turizmus, népi hagyományos mesterségek, a wellness-turizmus voltak, de érintették a helyi specifikus kikapcsolódási és szórakozási lehetőségeket is, mint például a kürtőskalács-készítés, a fafaragás vagy a kovácsmesterség kipróbálása.

Tamás Sándor megyetanácselnök még tavaly ősszel bejelentette, hogy 2017 a Turizmus Éve lesz Háromszéken, és november 23-án egy erre vonatkozó határozatot is elfogadott a megyei képviselőtestület. A cél az, hogy kiteljesítsék azokat a turisztikai csomagokat, amelyek a romániaiakat célozzák, de növelni akarják például a magyarországiak jelenlétét is, amely jelenleg a forgalom 5-7 százalékát teszi ki. A megyei statisztikai hivatal adatai szerint 2016-ban 97 222 turista látogatott Háromszékre, ez összesen 520 478 vendégéjszakát jelentett a megyében. <<

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.