Hirmondo

Zenétől volt hangos Kovászna

Zenétől volt hangos Kovászna

A kézdivásárhelyi The Crazy Plumbers rockabilly/psychobilly zenekar lépett fel szeptember 8-án, szombaton a kovásznai művelődési ház szabadtéri színpadán, a Voces női kar tagjainak kíséretében. Az előadás sikeresnek bizonyult, nagy érdeklődés övezte.

A zenekar saját szerzeményeik mellett Carl Perkins, Elvis Presley, Johnny Cash dalainak feldolgozásaival repített vissza az ’50-es évek megpróbáltatásokkal teli világába, ahol a zene jelentette a túlélést, a hétköznapok mentsvárát. Czilli Balázs, a művelődési ház igazgatója szerint igazán sikeres kombinációnak bizonyult a könnyű rockzene és a komoly kórus együttes fellépése. Előzenekarként a Sicton csapata lépett fel, amit a kovásznai Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ diákjai alkotnak. Magyarsággal kapcsolatos dalokat, a ’70-80-as évek slágereit és saját zeneszámokat játszanak pop-rock és lírai rock stílusban.

– A Crazy Plumbers gitárosa, Szász Attila kovásznai, számunkra pedig mindig is alapelv volt, hogy az itteni művészeket, zenészeket valamilyen formában bemutassuk a városban – hangsúlyozta Czilli.

Hozzászólások