Hirmondo

Új házak az árváknak

Új házak az árváknak

Kilenc napirendi pontja volt a baróti tanács október 24-i soros ülésének. Fontos döntések születtek, többek között elfogadták a felsőrákosi vízhálózat költségtervét, jóváhagyták, hogy Baróton további két családi házat építhessen a Kovászna Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság, pénzt irányoztak elő térfigyelő kamerák vásárlására és a városi sportcsarnok tetőzetének megjavítására.

 

Elsőnek a baróti iskoláknál megállapított ösztöndíjakat fogadták el egyöntetűen a tanácsosok. Mint elhangzott, az összegek a tavalyhoz képest nem változtak. Lázár-Kiss Barna András polgármester úgy fogalmazott, azok mértéke a jelenlegi tanévben is aktuális maradt, az előirányzott összegből pedig a hivatal fizetni tudja vállalt kötelezettségeit.

 

Felújítanák a köpeci orvosi rendelőt

 

Továbblépve a megyei tanács és Barót közös pályázatairól esett szó. Mint ismeretes, a megyei tanács évről évre kiír olyan pályázatokat, melyek falusi kultúrotthonok, orvosi rendelők, játszóterek javítását, felújítását célozzák. A munkálatok 50%-ban a megye, 50%-ban a helyi tanácsok büdzséjét terhelik, újabban utóbbiak beleegyezésüket kell adják a várható költségekre. Ezúttal a város tulajdonában levő köpeci orvosi rendelő épületét szeretné felújítatni a hivatal.

Dimény László tanácsos kérdésére, hogy más orvosi rendelők felújítását miért nem vették figyelembe, a polgármester kifejtette: a bibarcfalvin tavaly javítottak, idén nem kérték, a baróti rendelő épületét pedig ezen pályázat révén nem lehet renoválni.

Ide tartozó érdekesség az, amit Nagy István tanácsos mondott, a hivatal által ezen rendelők használatáért megállapított bérekről. Nagy szerint az 1 euró/négyzetméter/év bér messze a piaci érték alatt van, mint mondta, nevetséges összegek kell fizessenek a bérlő orvosok ahhoz képest, hogy a valójában gazdasági tevékenységet végeznek.

 

Csökkenő bérek, célegyenesben levő pályázat

 

A baróti ANL-s blokkokban lakó 35 év felettiek által fizetett bérleti díjak tervezett csökkentéséről már írtunk lapunkban. A tanácsosok elfogadták, hogy azok mintegy 50%-kal kisebbek legyenek, ezzel a hivatal az áprilisban elfogadott kormányhatározathoz igazodott. Mi több, az áprilistól fizetett többletet is megpróbálják valamilyen formában elszámolni a lakók irányába.

 

A továbbiakban a tanács elfogadta a Felsőrákoson kiépítendő vízhálózat költségelőirányzatát.

A vízhálózat kiépítésére írt pályázat rendben van – mondta a polgármester, hozzáfűzve, hogy a területre, ahová a vízmedence épülne, a felsőrákosi Pál Miklóstól felülépítési jogot kapott a hivatal, ezért neki köszönetét fejezte ki. A város önrésze ebben a pályázatban 243 ezer lej lenne, nyilván, abban az esetben, ha a Fejlesztési Minisztérium azt elfogadja.

 

Két új ház épül az árváknak

 

Az elkövetkező években más beruházások is megvalósulnának Baróton. További két családi ház építését tervezik, árva, vagy hátrányos helyzetű családokból származó gyermekek számára. Egy ilyen ház már működik a városban hat alkalmazottal, ha a házak építési terve megvalósul, akkor további 12 személy kapna állást bennük.

Lázár-Kiss polgármester a terv előnyeit is ecsetelte: elmondta, hogy a munkahelyek létesülése mellett az sem elhanyagolható tény, hogy az ellátott gyermekek a baróti iskolákba járnának, növelve az intézmények számára juttatott fejkvóta pénzt, ugyanakkor a város eddig kihasználatlan területeket hasznosítana. Megjegyezte, a hivatalnak még területet sem kell vásárolnia a házak számára, a város ugyanis rendelkezik ilyennel. Egy ilyen beépíthető terület található az állatorvosi rendelő mellett az Új utcában, egy másik, 17 áras pedig a meteorológiai állomás szomszédságában. A házakat európai uniós pályázatokból építenék fel, a tanácsosok megszavazták, hogy a területekre 2029 végéig felülépítési jogot adjanak a megyei gyermekvédelmi igazgatóságnak. A döntést a három ellenzéki tanácsos is támogatta, ám feltették a kérdést: vajon miért zár be az oltszemi gyermekotthon, és vajon, nem-e az ottani alkalmazottak kerülnek majd a baróti családi házakba?

Végül is megállapodtak abban, hogy nem az ő hatáskörük ezt a kérdést firtatni, ráadásul Szabó Péter RMDSZ-es tanácsos válaszolt is nekik: uniós követelmény, hogy megszüntessék az olyan otthonokat, mint amilyen Oltszemen is van, és helyettük családi házakat építsenek.

 

Kamerák, tetőszigetelés, haladó vállalat

 

A következő napirendi pontban a városi költségvetés módosítása szerepelt. Egyebek mellett térfigyelő kamerák vásárlására csoportosítottak át még pénzt, a meglévő 50 ezer lej mellé további 40 ezret, mely összegből 12–12 nappali, illetve éjjellátó kamerát vásárolna és szereltetne fel a város. Lapunkban nemrég írtunk arról, hogy ázik be a 2004-ben átadott baróti városi sportcsarnok tetőzete, emiatt esős időben nem lehet használni a csarnokot. Akkor még nem körvonalazódott a megoldás, ám Lázár-Kiss Barna polgármester most bejelentette, 60 ezer lejt szánnak a tető megjavítására, melyet egy cég vállalt fel tízéves jótállás mellett.

A tanácsülés hivatalos részének végén a Transloc helyi szállítási vállalat vezetőtanácsának mandátumát hosszabbították. A város elöljárója részéről elhangzott, hogy Benedek Csaba igazgató ugyanazokkal az emberekkel szeretne tovább dolgozni, ami elfogadható, hiszen a vállalatnál haladás tapasztalható, a buszokat jobbakra cserélték, a járműparkot pedig az elkövetkezőkben tovább bővítenék, mert van megrendelésük személyszállításra.

– Úgy látom, tudunk együtt dolgozni. A magunk részéről mi is megpróbálunk más telephelyet keresni a vállalat udvarán raktározott anyagjainknak, hogy a város bejáratánál található telep szebb látványt nyújtson – összegzett.

Hozzászólások