Hirmondo

Tesznek a közösség jövőjéért

Tesznek a közösség jövőjéért

Ősztől – amint azt már tavaly elhatározta az önkormányzati testületi gyűlés, az iskolaigazgatóval egyetértésben – napköziként működik az Esztelnek és Kurtapatak között álló óvoda. Május végéig ütemezték be, hogy leszállítják a gyerekek kiságyait, megvásárolják a konyhai felszerelést, aragázkályhát, mosógépet stb., mindazt, ami a napközi elindításához szükséges.

Az intézményt egyesület fogja működtetni, őszig a napközi területrendezése is befejeződik: játszóteret, valamint parkolókat alakítanak ki, biciklitárolókat helyeznek el. A tervező építkezési engedélyre készíti elő a dokumentációt.

– Azt tűztük ki célul, hogy ne veszítsük el azokat a gyerekeket, akik most be vannak iratkozva az óvodába, mivel már vannak arra vonatkozó értesüléseink, hogy néhányan készülnek Kézdivásárhelyre vinni a kicsiket. Ennek első sorban praktikus, kényelmi okai vannak, mivel a szülők is ott dolgoznak. Ugyanakkor szembe kell néznünk azzal, hogy az a kisgyerek, aki Kézdin járja ki az óvodát, napközit, nagy valószínűséggel nem lesz Esztelneken iskolás. Felelős vezetőkként nem lehet más prioritásunk, mint megtenni minden emberileg, anyagilag, hozzáállásilag lehetségest azért, hogy lelassítsuk vagy megállítsuk ezt a folyamatot. Nagyon fontos számunkra ez, hiszen nem alapozhatjuk másra a közösség jövőjét, mint a következő nemzedékekre, saját intézményeinkre. Egy jó vezetőnek észre kell vennie a településére leselkedő rövid és hosszú távú veszélyeket – a demográfiai adatok a felismerésünket igazolják, és nem csupán a mi településünkön, kis közösségekre azonban hatványozottan vonatkozik ez a veszély. Hogyha 6–7 gyereket elvisznek, azzal megszűnik egy csoport, egy óvónő állása, és nem lesz, aki majd első osztályt kezdjen itt. Egyik dolog maga után vonja a másikat, a látszólag következmény nélküli szülői döntés, hogy egy gyerek hol járjon óvodába, abba torkollhat, hogy összevonásokra kényszerülünk, vagy utolsó fázisban elveszítjük helyi tanintézményeinket. Nem csupán anyagiakat, munkát is be kell fektetnünk, hogy majd, amikor elmondhatjuk, hogy megvan minden szükséges adminisztratív és infrastrukturális feltétel, támogatásért folyamodhassunk több fórumhoz – részletezte a helyzetet az elöljáró.

Elmondása szerint szerencsés helyzetben vannak, mert a közösséget érintő döntéseket illetően összhang van Babos László alpolgármesterrel, a tanácsosokkal, az önkormányzat munkatársaival, ezért egyetértésben, eredményesen tudnak dolgozni, mindannyiuk közös munkájának eredményeképpen halad jó irányba Esztelnek és Kurtapatak.

Pályázatok eredményére várva

A Kézdi-Orbaiszék metropolisz övezethez tartozik Esztelnek község is, ezen társulás keretében részese a gázhálózat kiépítésére vonatkozó pályázatnak. Hogy megvalósul-e, az a jelen körülmények között még bizonytalan, várják az eredményt.

Az Anghel Saligny-programon belül benyújtott, a vízhálózat kialakítására vonatkozó pályázathoz nagy reményeket fűz a polgármester.

– Egyetlen pályázatot nyújtottunk be, infrastruktúra kialakítására, a kiírás keretösszegébe is beleférünk, amelyet a jelzések szerint minden község megkaphat, így nem látom, miért ne részesülne pozitív elbírálásban – vélekedik.

Az Országos Befektetési Alaphoz 105 férőhelyes sportcsarnok építésére nyújtottak be pályázatot. Májusi tanácshatározattal a fejlesztési minisztérium ügykezelésébe kell átadniuk a területet beruházás céljából, ez a pozitív elbírálásra enged következtetni. A sportcsarnok a kurtapataki óvoda szomszédságában épülne majd fel.

Helyi nevezetességre épülő faluünnep

Augusztus 5–7. között szervezik meg a község napjait A feketeribizli ünnepe elnevezéssel, mivel Esztelneken valamikor nagy hagyománya volt a termesztésének, illetve a feketeribizliből készült bor palackozásának.

– Úgy gondoltuk, a falunapokat valamilyen helyi értékre kell ráépíteni, ennek a gondolatnak a jegyében alakítottuk ki a teljes programot. Helyi termelőket várunk a helyi termékek vásárára, nem csupán esztelnekiekre és kurtapatakiakra gondolunk, a meghívás mindenkinek szól, aki szívesen eljönne gazdagítani, színesíteni a rendezvényünket, természetesen a faluünnep nevéhez kapcsolható vásárosoknak kiemelt figyelmet szentelünk. Pénteken 18 órakor ünnepélyes megnyitóval indítunk a Nagy Mózes-szobornál, első és második világháborús katonai eszközök, emléktárgyak kiállításával egybekötve, amely egész hétvégén látogatható lesz a régi óvoda épületében. Könyvbemutatót követően, este a szentléleki Lau-Do együttes koncertje és bál vagy táncház zárja majd a napot. Szombaton gyerekvetélkedők, gyerekeknek szóló koncert, főzőverseny szórakoztatja a résztvevőket, ezt néptáncgála követi, a helyi és környékbeli néptánccsoportok, illetve a testvértelepülések csoportjainak részvételével, így több tájegység táncait láthatjuk a színpadon, amelyek mind közös magyar kultúránk részei. Fellépnek a Csíki góbék, az Ego Sum együttes koncertjével végződne terveink szerint a szombati program. A vasárnap a szentmisével kezdődik majd, utána a ferences kolostorban található régi kő emlékműnél gyülekezünk, amelyet a hozzátartozók állíttattak az elhurcoltak emlékére. A megszállók a visszavonuláskor arra kényszerítették őket, hogy a hadizsákmányt szállítsák a hadsereg részére (többnyire saját szekérrel, ökrös fogattal rendelkezőkről van szó), ám közülük, közel tucatnyi helyi férfiból egyetlenegy sem tért vissza. Egy személy menekült meg, aki megszimatolva a veszélyt, idejében leszökött a szekérről. Ez az emlékmű nagyon rossz állapotban van, szeretnénk felújítani, fúvós zenével kísért kis ünnepség keretében újra felavatni. Az ifjúsági szervezet is teret kap vasárnap, székely olimpiát is szervezünk, szórakoztató, erősségi stb. versenyekkel. Szintén a faluünnep részeként szeretnénk elismerésben részesíteni azokat a lakosokat, akik a közösségért valami kiemelkedőt tettek, ennek keretein még gondolkodunk. Vasárnap este az Old Bumeráng zárja a hétvégét, és tábortűz teszi majd fel a koronát az értékközpontú, tartalmas faluünnepre – vázolta a programtervezetet a polgármester.

Hozzászólások