Hirmondo

Tematikus hetek az óvodában

Tematikus hetek az óvodában

Bonda Anna-Mária iskolaigazgató a következő tanév szerkezetmódosítása miatt felmerült kérdései mellett örömhírekkel is szolgált lapunknak. 91 ezer eurót nyertek az Országos Helyreállítási Program alapjából az iskolaelhagyás, a diákok lemorzsolódásának csökkentése céljából.

Ezt az összeget a következő három évben az iskolát vonzóbbá tevő, a diákok tanulási kedvét fokozó, illetve az objektív nehézséggel küzdőknek segítséget nyújtó programokra kell elkölteniük – osztotta meg lapunkkal Bonda Anna-Mária. „Vannak olyan esztendők, amikor hátrányos helyzetű diákjaink elhagyják az iskolát, vagy egyszerűen nem folytatják tanulmányaikat”, érvelt.

Ottjártunkkor a nyolcadikosok próbavizsgáztak éppen. „Tizenhárom végzős diákunk van. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy 1–2 közülük líceumban, a többiek szakiskolában folytatják tanulmányaikat.” A tantárgyversenyeken is képviselve volt a tanintézmény. „A falusi tanintézmények diákjai számára kiírt matekolimpiász megyei szakaszán két tanuló, a hatodikos Márk Boglárka Anett és a nyolcadikos Szász Abigél méretkezett meg. A Vidám Versek Versenyén Marti István és Bálint Nóra másodikos tanulóinkat díjazták, emellett intézményünk ad helyet májusban a körzeti óvodás mesemondó-versenynek”, sorolta.

A Diakónia Keresztyén Alapítvánnyal közös, a helyi önkormányzat és a megyetanács támogatásával 30 diákot foglalkoztató délutáni oktatás is beváltotta a hozzá fűzött reményeket. „A meleg ebéd és a tanulás mellett nagy sikernek örvendenek az ennek keretében rendezett »nagymamás tevékenységeink«”, hangsúlyozta.

A hirtelen jött tanévszerkezet-váltásról így vélekedett az igazgató: „váratlanul ért, és úgy vélem, ez az egyetemi stílus nyögvenyelősen tud majd működni az általános iskolai oktatásban. Még nincs módszertan, de egyelőre nehéz elképzelnem a modul-rendszer alkalmazását 0–8. osztályokban.”

Jó hírekkel zárult beszélgetésünk, ugyanis az intézményvezető a megújult óvodában rendezett változatos tevékenységekről számolt be. „Bardocz Orsolya óvónő vezetésével a legkisebbek tavaly ősszel bekapcsolódtak az Ovidiu.ro által kezdeményezésére létrehozott Olvass egy könyvet című projektbe, melynek fő célja a gyerekek olvasóvá nevelése, illetve az óvodák könyvállományának gazdagítása. Emellett gyakoriak a tematikus hetek, az ovisok nagyon szerették a bogaras-, a dinó-, illetve az ovisok a világűrben-heteket is”, summázott.

Hozzászólások