Hirmondo

Tavaszi nagytakarítás készül

Tavaszi nagytakarítás készül

Bár még nincs költségvetése az önkormányzatnak, Rákosi Árpád polgármester folyamatban levő munkálatokról és további tervekről is beszámolt lapunknak.

– Öt hónapja vagyok polgármester, mondhatni, mandátumom egytizede már eltelt – jegyezte meg beszélgetésünk legelején Rákosi Árpád. Hozzátette, téli időszak lévén, egyelőre nem láttak új munkálatokhoz, ám az elkezdett projekteken dolgoztak. – Szépen haladnak az iskola-, illetve óvodaépítéssel, utóbbinál éppen az épület külső szigetelését végzik, bízom benne, hogy ősszel a kicsik és pedagógusaik a megújult épületben kezdhetik az új tanévet. Az albisi ravatalozónál is az utolsó simítások vannak hátra, mikor legutóbb ott jártam, már a területet rendezték. A Dálnokkal közös, a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítését célzó projekt esetében is történt előrelépés, a dálnokiak „mozgatják” ezt a szálat, így az utolsó jóváhagyásra várunk Gyulafehérvárról, közben a közbeszerzési eljárást is elindítjuk, és bízom benne, hogy még idén munkához látnak – sorolta.

Tervekben továbbra sincs hiány, amint a folytatásban kiderült, ahogy az is, hogy ezek kidolgozásakor a lakossági igényeket is figyelembe veszik.

– Az elmúlt időszakban egy vidékfejlesztő szakember segítségével szociális felmérést végeztünk a faluban. Célunk felmérni, milyen igények vannak a településen, meghallgatni a lakosság véleményét, kéréseit, kérdéseit, ezért találkoztunk péntekenként külön-külön az állattenyésztőkkel, növénytermesztőkkel, vállalkozókkal, a civil szféra és az egyházak képviselőivel, illetve a fiatalokkal. A szakember összegzése kiindulópontként szolgálhat majd a prioritásokat illetően – hangsúlyozta az elöljáró.

Az Albisban és Ikafalván tervezett ivóvízhálózat-építés kapcsán elmondta, a legutóbbi tanácsülésen a tervező ismertette a helyi tanács képviselőivel a terveket és a kivitelezés egyes lépéseit.

– A projektre rábólintottak a tanácstagok, a folytatásban a megvalósításhoz szükséges anyagiakat kell előteremtenünk – fejtette ki.

Ami a csernátoni ivóvízhálózatot illeti, megjegyezte, tavasszal új forrásokat fognának be az erdőben a vízmennyiség növelése, illetve a vízminőség javítása érdekében. Hozzátette, adott a kézdiszéki, illetve orbaiszéki települések számára egy közös, a földgáz bevezetését célzó pályázat lehetősége, amelyet kihasználnának.

– Első lépésben a községben található 50 kilométer útszakasz topográfiai felmérését kell elvégeztetnünk, közben a lakosság részéről is várjuk a visszajelzést a majdani gázvezetékre való csatlakozást illetően. Ezeket még tavasszal szeretnénk elvégezni – mutatott rá.

A következő hetekben hozzálátnának a mellékutcák kavicsozásához, illetve a mezei utak elegyengetéséhez.

– Önerőből parkolót alakítanánk ki Csernáton központjába, továbbá térköveznénk a tanács szomszédságában található, parkolóként használt teret is, illetve hamarosan tavaszi nagytakarítást hirdetünk meg a faluban – summázott.

Hozzászólások