Hirmondo

Támogatás diákoknak, tanároknak

Támogatás diákoknak, tanároknak

A helyi önkormányzat, az online tanítást segítendő, laptopokkal és táblagépekkel támogatta a Bem József Általános Iskola pedagógusait és diákjait, emellett az alsólemhényi tanintézmény nyílászáróit is lecserélték. A részletekről Jénáki Csongor polgármester számolt be lapunknak.

Hirdetés
Hirdetés

– Az alsólemhényi iskola év elején elkezdett felújítási munkálataival megcsúszott a kivitelező cég. A koronavírus-járványra, illetve a kedvezőtlen időjárásra hivatkozva két hónap haladékot kértek, így áprilisban adnák át a felújított tanintézményt. Az eddig végzett munka is hagy kívánnivalót maga után, a felújított tetőn becsepeg a víz, amit jeleztünk irányukba, és ígéretet tettek a hiba kijavítására. A jelek szerint nem végeznek időben a munkával, ám még nem járt le a határidő, így egyelőre tehetetlenek vagyunk velük szemben – fejtette ki az elöljáró.

Hozzátette, addig sem ülnek tétlenül.

– Amint arról korábban szóltunk, a tetőcsere során elázott a tanintézmény felső szintje, így szükséges újrameszelni az osztálytermeket. Gál Zsuzsanna intézményvezető javaslatára ezt megelőzően a régi ajtókat korszerű termopán nyílászárókra cseréltük mindkét szinten, így következhet a meszelés. Az új nyílászáróknak köszönhetően hatékonyabbá válik az intézmény fűtése is, és örülök, hogy ilyenképpen is kis közösségünk javáért tehettünk – újságolta.

Ám az önkormányzat nem csak ily módon segítette a tanintézményt: az online oktatás elengedhetetlen feltétele a távkommunikációt lehetővé tevő eszköz, és ezen a téren sajnos, komoly hiányosságok adódtak. Hetvenöt táblagépre, illetve laptokokra volt szükség. A megyei tanfelügyelőség huszonöt táblagépet biztosított a diákok számára, míg a helyi önkormányzat ötven táblagépet vásárolt a diákok, illetve tizenöt laptopot a pedagógusok részére. Ezeket ki is osztották az igénylőknek.

Az elöljáró megjegyezte, az orvosi rendelő felújításához is hozzáláttak.

– Kimeszeltük, részben bebútoroztuk a rendelőt, elkészítettük az egyik mosdót. Jövőben kiegészítjük a bútorzatot, és véglegesítjük a felújítást. Emellett a felsőlemhényi kultúrotthon korszerűsítése a végéhez közeledik, a régi színpad helyére új kerül, a fényberendezést és a függönyöket is lecseréljük – sorolta.

Az idei év megvalósításairól és a további tervekről legközelebbi körképünkben számolunk be.

Hozzászólások