Felhívás!

„Szívből-lélekből dolgoztam”

„Szívből-lélekből dolgoztam”

Molnár Barna 22 hónapja vezeti megbízott polgármesterként a községet, ám a közelgő helyhatósági választásokon nem újráz. A hamarosan leköszönő elöljáróval megvalósításokról és csalódásokról is beszélgettünk.

– Kicsit idézzük fel a majdnem kétéves polgármesteri pályafutás kezdeteit.

– 2018. november elsejétől irányítom a községet, miután Lukács Róbert korábbi elöljáró, jelenlegi falumenedzser esetében összeférhetetlenséget állapított meg az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség, így felfüggesztették tisztségéből. Ettől kezdve én láttam el az elöljárói teendőket megbízott polgármesterként.

– Hogyan fogadta akkor a megbízást?

– Kezdetben picit meglepődtem, ám nem hátráltam meg, tisztességesen végeztem a rám háruló, nagy felelősséggel járó új feladatokat. Nem voltam újonc, hiszen akkor már két éve alpolgármesterként, azt megelőzően pedig négy évet tanácsosként tevékenykedtem.

– Kik segítették leginkább a munkavégzésben?

– Lukács Róbert mindig mellettem állt.

– Milyen megvalósítások fűződnek Molnár Barna polgármester nevéhez?

– Több jelentős beruházásról szóló szerződést írtam alá. Az alsólemhényi iskola felújítása már folyamatban van, de említhetem a Szent Mihály-hegyi műemléktemplom teljes rehabilitálását érintő projektet, a három alsólemhényi utca felújítását és a felsőlemhényi, 2B jelzésű községi út korszerűsítését célzó, PNDL2 nevet viselő országos fejlesztési program keretében nyertes pályázatot, ahol a kivitelező kiválasztására kiírt licit következik. Továbbá elkészültek a tervek a Veresvíz felé vezető műút és a Felsőlemhény közötti, a Vadaskertig tartó, mintegy 700 méter hosszú erdei útszakasz felújítására, mely azonban pénzhiány miatt várat magára. Emellett a megyei tanács támogatásával a polgármesteri hivatal épületén nyílászárókat cseréltünk, és a felsőlemhényi kultúrotthon felújítása is folyamatban van.

– Az alsólemhényi iskolaépület felújítása nem épp zökkenőmentesen történik…

– Valóban, a kivitelező cég munkásai nem figyeltek eléggé, és az esőzések következtében a padlás, illetve az emeleti osztálytermek is beáztak. Ám szerződésben vállalták, hogy kijavítják a mulasztásuk következtében keletkezett károkat, és a tantermeket visszaállítják az eredeti állapotba. A tetőcsere megtörtént, most szigetelik az épületet, ám ígéretük szerint a napokban munkához látnának: kicserélik villanyhálózatot, a világítótesteket, a padlót, majd újrameszelik a falakat.

– Az önkormányzat ellenőrzi a kivitelező cég munkáját?

– Természetesen. A szerződés értelmében jövő év februárjában kell átadniuk a felújított épületet, ám a tervek szerint már decemberre elkészülnének. A kérdésre visszatérve, hetente egyszer-kétszer odamegyünk megnézni a haladást.

– Lemhényben sárga forgatókönyv szerint kezdték a tanévet…

– Valóban, hiszen állítólag volt négy fertőzött személy, ám „zöldülünk”, így remélhetőleg hamarosan minden visszaáll a régi kerékvágásba.

– Ha újra kezdhetné az elmúlt két évet, van, amit másképp csinálna?

– Szívből-lélekből dolgoztam, nem nyolc órában, hanem, ha kellett éjjel is. Számomra nem a vezetői státusz volt fontos, szolgálatként tekintettem a tisztségre. Bár igyekeztem mindenhol ott lenni, mindenre figyelni, sajnos, nem mindig történt minden a tervek szerint, a tanácsban kaptam is negatív visszajelzéseket, ám jót, rosszat egyaránt vállalok. Figyelembe véve az előválasztás eredményét, úgy döntöttem, emelt fővel félreállok, tanácsosként sem jelöltetem magam.

– Jól érzem, hogy keserű szájízzel távozik a politikai életből?

– Keveset voltam a politikában, amit nem így képzeltem el. Itt komoly érdekek vannak, és furcsa dolgok történnek, én meg nem olyan ember vagyok, hogy ezeket lenyeljem. Sokszor úgy éreztem, segítség helyett kritikát kaptam. A leendő polgármesternek emelt fővel, tiszta lelkiismerettel adom át a helyem, remélem, folytatja az általam elkezdett munkálatokat.

Hozzászólások