Hirmondo

Fejtörést okozó felújítás

Fejtörést okozó felújítás

Gál Zsuzsannával, a Bem József Általános Iskola igazgatójával tanévnyitásról, sárga forgatókönyv szerint történő tanításról és iskolafelújításról beszélgettünk.

Hirdetés
Hirdetés

– A településen az ezer lakosra jutó koronavírus-fertőzöttek száma 1,8, így sárga kód szerint kezdtük a tanévet (a beszélgetés dátuma szeptember 16. – szerk). Ennek megfelelően az óvoda és előkészítő–negyedik, továbbá az ötödik és nyolcadik osztályok járnának iskolába, míg a hatodik–hetedik osztályok részben az iskolai tevékenységben, részben online oktatásban vennének részt – osztotta meg elöljáróban lapunkkal az intézményvezető. „Intézményünkben azonban a hatodik–hetedikesek is részt vesznek a tanórákon, ugyanis az alacsony osztálylétszámok lehetővé teszik ezt”, tette hozzá. Megjegyezte, gondot okoz egyes tanórák „lefödése”. „Egyelőre nincs informatika-, illetve fizikatanárunk, és ezt a gondot helyileg kell megoldanunk. Egy-egy kolléga már így is öt faluban tanít, így komoly kreativitás szükséges az órarendkészítéshez”, fejtette ki.

Ugyancsak gondot okoz az alsólemhényi iskolaépület felújítása. „Dolgoznak az épületen, az udvar nincs rendbe rakva, fejtörést okoz, hogyan oldjuk meg a gyerekek ki- és bejárását. A folyamatban lévő munkálatok, illetve a tetőcsere negatív hozadékaként említhető beázás következtében az osztálytermek állapota hagy kívánnivalót maga után. Sajnos, kellemes környezetről nem beszélhetünk, ám minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy az oktatási tevékenység megfelelő körülmények között történhessen. A munkavégző cég a belső javításokat tanítási időn kívül végezné. Alternatív megoldásként egy-két osztállyal a kultúrotthonba vagy a felsőlemhényi iskolába költözhetünk. Bízunk benne, hogy legkésőbb februártól zavartalanul taníthatunk.”

Arról is érdeklődtünk, készen állnak-e az esetleges online oktatásra? „Az internet-szolgáltatás minősége nem megfelelő arra, hogy az iskolából órát közvetítsünk az otthon lévő diákoknak. Emellett, amint azt már legutóbb is mondtam, az online oktatáshoz szükséges technikai felszereltség sem áll minden diák rendelkezésére. A sokat hangoztatott táblagép-igénylésre harminc szülő nyújtott be ez idáig kérést, azonban azt, hogy ezeket ki szerzi majd be, egyelőre homály fedi. A helyi tanács e tekintetben ugyanis nem támogat.

Hozzászólások