Hirmondo

Röviden

Nagytakarítás az Olt mentén

Bodok is csatlakozott a Háromszéki Közösségi Alapítvány kezdeményezésére szeptember elején elindított Olt menti takarítási akcióhoz. A faluból közel húszfős csapat verbuválódott a feladatra, főként fiatalok, akik a falu bejáratánál levő vashídtól Oltszem málnási határáig tisztították meg a folyó partját.
„Bodokon mindig is hagyománya volt a kalákának, az emberek segítettek ott, ahol szükség volt rá. Az ilyen alkalmak azon túl, hogy nemes célt szolgálnak, a közösségi felelősségvállalást is erősítik. Dicséretes, hogy a községi fiatal nemzedékben megvan az akarat és a nyitottság, hogy önként tegyenek falujukért, környezetük tisztaságáért. Remélem, ragadós lesz a jó példa mindenki számára” – összegezte a polgármester. 

Játszótér minden faluba

Az önkormányzat öt játszótér elkészítésére kétszázezer lejt különített el. Még az idén szeretnének felépíteni egy létesítményt az oltszemi oktatási intézményben, kettőt-kettőt pedig a zaláni és bodoki óvodásoknak és kisiskolásoknak. Az 5–8. osztályosok számára szabadtéri fitneszparkot szeretnének létrehozni a községháza és az iskola közötti területre.

Hozzászólások