Hirmondo

RÖVIDEN

Szemétszedés az erdőben

Április 24-re hirdette meg a Zabolai Református Egyházközség a szemétgyűjtési akciót, amelynek során az egyház erdejéről és legelőjéről szedték össze a hulladékot a Zabolai Ifjúsági Szervezet támogatásával. Fejér Levente polgármester elmondta, júniusban újra sor kerül takarításra, ezúttal a Magyar Ifjak Kézdiszékért szervezésében. A Feketeügy teljes hosszát szeretnék kitakarítani, ebben Zabola is részt vesz, hiszen egy elég hosszú szakaszban érintett. „A hosszúságot tekintve nagyjából 120 embert venne igénybe a projekt, azonban ismerve a szemétmennyiséget, 150 emberre lesz szükségünk, hogy egy nap alatt tisztává tudjuk varázsolni a területet” – mondta az elöljáró, hozzátéve, hogy sajnos kevesen állnak a környezettisztaság ügye mellé, de reméli, ez javítható, és az emberek végre belátják, hogy erre szükség van.

Vöröskereszt és Caritas

Hosszú egyeztetések után végre megalakult Zabolán is a Vöröskereszt helyi fiókja, jelenleg zajlanak a megbeszélések annak kapcsán, hogy ki mivel tudná segíteni a közös munkát. Emellett a helyi önkormányzat aláírta a szerződést idénre is a Caritásszal, így ebben az évben 1071 órányi beteggondozást vásároltak, amely havi 5000 lej kiadást jelent az önkormányzatnak. „Már évek óta működik ez nálunk, nagyon fontosnak tartjuk, hiszen a betegeknek, főleg, akiknek nincsenek a közelben hozzátartozóik, nagyon jól jön” – emelte ki a polgármester.

Felújítások az oktatási intézményeknél

Nemrég fejezték be a pávai óvodánál a betonozást, parkettázást, a bejárati rész felújítása van még hátra, mindez a helyi tanács támogatásával történik. A központi óvodánál kertelés várható, míg a nagy iskolánál az autóparkolót kell kialakítani, a szörcsei iskolában ugyanakkor a mosdóhelyiségnél akadnak felújítanivalók. Zabola község oktatási intézményei egyébként jelenleg az 1-es forgatókönyv szerint működnek, tehát mind az óvodák, az iskolai osztályok diákjai jelenléti oktatáson vesznek részt.

Hozzászólások