Színházbérletet hirdetett a kovásznai művelődési ház
A 2024/25-ös színházi évadban immár harmadik alkalommal vezetik be színházbérletet Kovásznán.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Adventi ünnepség
A szigorú szabályozások miatt az adventi gyertyagyújtásra csak online formában kerülhet sor Kovásznán. „Reméljük, hogy a rendezvénysorozat ennek ellenére sok helybelit megmozgat majd, ahogyan eddig is minden évben nagyszámú közönséget vonzott. Igazi közösségi élmény volt minden héten eggyel több gyertya fényénél, lélekben együtt készülődni karácsony szent ünnepére” – fogalmazott közleményében a Kovászna Városi Művelődési Ház munkaközössége.
Advent első vasárnapján 18 órától gyúlt az első gyertyaláng a koszorún, s bár a szabadtéri rendezvény elmaradt, élőben közvetítették a Facebook révén a Kovászna belvárosi református templomban ugyanekkor zajló adventi ifjúsági istentiszteletet. A következőkben is hasonlóan alakul majd az ünnepség. Advent második vasárnapján (december 6.) várhatóan a Szent István király római katolikus templomból jelentkeznek, advent harmadik vasárnapján (december 13.) pedig a Kovászna–Vajnafalvi Református Egyházközség gyülekezeti terméből. „Szeretettel várunk mindenkit, hogy lélekben együtt lehessünk, együtt készülhessünk az ünnepre” – írják. A rendezvény élőben megtekinthető a Kovászna Városi Művelődési Ház Facebook-oldalán.
Elkészültek az ajándékok
A Kovászna Városi Művelődési Ház munkaközössége mintegy 1125 ajándékcsomagot készített elő a gyerekeknek. A darabonként nagyjából húsz lejbe kerülő csomagok mindenféle édességet, finomságot tartalmaznak, a bölcsődésektől a nyolcadik osztályosokig minden gyermek kap ajándékot a művelődési ház Mikulásától. A meglepetések már az oktatási intézmények vezetőségeinél vannak, nemsokára szétosztják azokat a kicsik között.