Hirmondo

Három évtizede munkálkodik Bodokért

Három évtizede munkálkodik Bodokért

Ez lett az életem! – vallja Fodor István polgármester az elmúlt 30 év munkájáról, terveiről. A szeptemberben újabb négy évre megválasztott elöljáró köszönetét fejezi ki a község lakóinak a bizalmukért, melyet a települések további fejlesztésével kíván viszonozni.

Hirdetés
Hirdetés

„Ezt a munkát nem lehet befejezni, csak abbahagyni, s ha pedig folytatni akarja az ember, azt csak szívvel, teljes odaadással érdemes. Már annyi mindent megvalósítottunk, felépítettünk a községben, megtehetném, hogy lezserebben veszem az egészet, délbe hazamegyek ebédelni, kiveszem a szabadságom… de nem tudom így csinálni. Hét órától maximum 9.30-ig az irodában vagyok, azután a településeken. Nincs olyan nap, hogy kétszer, háromszor ne forduljam meg magam a falvakban, ellenőrzöm a munkálatokat stb. Ezt szeretem. Örvendek, ha valami megvalósul, s ha látom, hogy az emberek értékelik” – fogalmaz a polgármester.

A községben jelenleg is párhuzamosan több munkálat zajlik. A kormánytól az árvízkárokra kapott támogatásból Oltszemen a majori patakon keresztül egy hidat építenek a régi faszerkezetű átkelő helyére, amely nagyobb autók forgalmát is lehetővé teszi. Tavasszal aszfaltréteg is kerül a hídra. Amint az idő engedi, Bodokon, a Téglagyárak falurészen nekilátnak egy 28 méteres támfal újraépítésének, Zalánban pedig a Suta fele vezető 3 kilométernyi utca feljavításának, 600 méter betonsánc és az érintett kapuk bejáratának a kiépítéséhez.

A községközpontban az orvosi rendelő épületének felső szintjén vendégszobákat alakít ki az önkormányzat, az egyik lakrészben három szobát, konyhát, fürdőszobát és mellékhelyiséget, a másik felében pedig két szobát, konyhát és fürdőt. A nyílászárókat már kicserélték, vélhetően két hét múlva befejezik a teljes körű felújítást. A község házasságkötő teremmel is rendelkezni fog december végétől, a kultúrotthon gyűléstermét alakítják át erre a célra.

A tanügyminisztériumtól 57 tabletet kaptak a községbeli gyerekek, a HS TIMBER PRODUCTIONS vállalat pedig 65 tabletet adományoz a zaláni, oltszemi és bodoki tanulóknak, amit ezúton is megköszön a helyi önkormányzat és iskola.

Oltszemen a kastély gazdasági udvarában egy hatalmas szénacsűrt építenek a mezőgazdasági képeknek és a takarmánynak, a hét folyamán be is födik. A kastély felújításával kapcsolatban Fodor elmondta, még várják az engedélyt a tűzoltóságtól. „Minden engedély kiállítása olyan nehezen megy, mintha valahonnan külföldről kéne beszerezni. Az egyéb dokumentációink, engedélyeink megvannak, reméljük, jövő év elején ki tudjuk írni a licitet a kastély felújítására. Ez hatalmas lépés lenne, hiszen egyelőre csak a freskókon sikerült állagmegőrzést végezni a magyar kormány Rómer Flóris-terve keretében kapott 2 millió forintból.”

Az idén még tervben van Bodokon a ravatalozó felé vezető útszakasz aszfaltozása, valamint egy 150 méteres mellékutcáé is. Az időjárás függvényében elkészítik az alapozást, tavasszal pedig befejezik, leöntik az aszfaltszőnyeget.

A községben végzett felmérés szerint a lakosság 70 százaléka vezetné be portájára a gázt, a jelenlegi törvények értelmében azonban ezer igénylő/település esetében kötik azt be. Ezért az Olt menti települések egy Sepsigáz nevű egyesület létrehozását tervezték eddig, most azonban úgy néz ki, hogy a román kormány pályázatot hirdet, melynek előírásai lehetővé tennék, hogy településenként is beköthessék a földgázt. „Lássuk, hogy alakul a kormány. Bízom benne, hogy ott lesznek a mi embereink is, mert hanem a gázzal is nagy baj lesz. Ellenkező esetben nem tudom, lesz-e, akihez forduljunk. Mindenki azt szeretné, hogy a települések külön tudjanak pályázni, mert így egyszerűbb lenne a procedúra. Benedek Zakariás RMDSZ-es képviselőjelölt fel is vállalta, hogy segít az ügyben” – ismertette a polgármester.

Hozzászólások