Hirmondo

Pro Publico díj

„A 27. alkalommal megrendezett Pápa Kupa eredményhirdetésén Pro Publico díjat vehetett át dr. Áldozó Tamás polgármestertől Dimény János nyugalmazott baróti pedagógus. A Szabó Dávid Líceum korábbi igazgatója Barót és Pápa ifjúsági cserekapcsolatainak építésében végzett több mint három évtizedes eredményes tevékenységéért részesült elismerésben” – adta hírül a napokban a papa-ma.hu hírportál.

„A díjazott elévülhetetlen érdemeket szerzett a két város ifjúsági, kulturális és sport-kapcsolatainak elmélyítésében, amely egészen 1983-ig nyúlik vissza. 1992-ben egy kerékpártúra alkalmával már baróti gyerekek érkeztek a Petőfi Sándor Gimnáziumba, ahol kulturális műsorral mutatkoztak be. Dimény János pápai kapcsolatai a Nagy László Általános Iskola révén bővültek a ’90-es évek közepétől, a pápai és baróti intézmények között testvériskolai kapcsolat jött létre. Szakmai tapasztalatcserére is sor került az évek folyamán, így többszöri pedagóguslátogatások követték egymást, valamint a ’90-es évek második felétől a barótiak rendszeresen részt vettek a Pápa Kupán, sőt a baróti fiatalok azóta egyetlen évben sem hiányoztak a tornáról. Dr. Áldozó Tamás a nemzetközi serdülőbajnokság eredményhirdetésén a résztvevők előtt úgy fogalmazott: Dimény János az évek során sok-sok pápai diáknak segített, hogy jobb embe­r­ré váljon, és reményét fejezte ki, hogy az együttműködés a jövőben is folytatódni fog” – írta a portál. A tudósítás a díjazott pedagógus gondolataival zárul:
„Nem lehet elmondani azokat az érzéseket, melyek most kavarognak bennem. A polgármester úr méltatása alatt előtörtek belőlem az emlékek, úgy érzem, ez az elismerés nemcsak engem illet, hanem azokat is, akik sokat tettek a magyar-magyar kapcsolatokért. Minden évben csodálatos élményekkel távozom Pápáról, második otthonomként tekintek a városra. A díj Barótra, méltó helyre fog kerülni, nagyon köszönöm, és hálás vagyok dr. Áldozó Tamás polgármesternek és mindazoknak, akik érdemesnek tartottak az elismerésre.” <<

Hozzászólások