Otthon segítünk szolgálat      

Otthon segítünk szolgálat      

Megerősíteni az anyát, hogy élményként élje meg a szülést és bátran vállaljon következő gyermeket – talán ez lehetne a fő célja a Kálnokért Egyesület által működtetett Otthon segítünk programnak. Az angliai Home Start projekt a magyarországi Otthon Segítünk Alapítványon keresztül jutott el a lelkes kálnoki önkéntesekig.  

Hirdetés
Hirdetés

Váncsa Melinda, aki a budapesti alapítványnál nyert kiképzést, azt mondja, saját sorsából kiindulva vállalta az önkéntes segédkezést.

– Nekem három gyerekem van, és megmondom őszintén, jól fogott volna, hogyha valaki ott áll mellettem és megmondja, hogy merre van az előre. Hál’istennek így is minden jól alakult, de egy kis segítséget szívesen elfogadtam volna – mondja Váncsa Melinda.

A szolgálat abból áll, hogy olyan családokhoz küldenek önkénteseket, ahol küszöbön áll a szülés, vagy nemrég született baba. Az önkéntes feladata, hogy mindenben segítse az ifjú anyát.

– Fontos, hogy az anyuka ne engedje el magát, ne forduljon magába, ne érezze úgy, hogy nem tud megküzdeni a feladattal. Ha kell, az önkéntessel együtt teszik tisztába a babát, együtt mennek el a játszótérre, vagy éppen vásárolni. „kibeszélik” az esetleges problémákat, megpróbálnak megoldásokat találni a felmerülő gondokra – magyarázza Váncsa Melinda.

Hozzáteszi: az önkéntesnek „nem dolga”, hogy beleszóljon a család életébe, azt olyannak kell elfogadnia, amilyen. Csak annyit van jelen a család életében, amennyire igény van, a baba hat hónapos korában általában amúgy is „kiszáll”.

Az önkénteseket hatvanórás tanfolyamon készítik fel a feladatra, hogy tudják, hogyan kezeljék az anyukát, miként viszonyuljanak a gyerekhez, milyen kapcsolatot építsenek ki a családdal.

Az az elképzelés, hogy kurzusok tartásával egy megyei hálózatot építsenek ki, hogy minden településen legyen legalább egy képzett önkéntesük. Egyelőre Kálnokon, Árkoson és Rétyen van egy-egy munkatársuk, de az érdeklődés függvényében további tanfolyamokat terveznek.

Jelentkezni Váncsa Melindánál lehet a 0788.088.793-as telefonszámon, vagy e-mailben a melindavancsa@yahoo.com címen.

A Home Start-ot – magyar nevén Otthon Segítünk – az angliai Leicesterben alapította Margaret Harrison 1973-ban. Alapvető célja a stresszhelyzetben és krízisben lévő családok megsegítése volt, hogy ezáltal a család folytatni tudja gyermekei gondozását. Az elgondolás gyorsan elterjedt Angliában, és az Egyesült Királyságban mára közel háromszáz szolgálat működik.

 

A Home-Start International (ma Home-Start Worldwide) 1999-ben alakult olyan más országokban élő, lelkes emberek kérésére, akik a Home-Start angliai sikerén felbuzdulva meg akarták honosítani a szolgálatot a saját országukban is. Ezt a segítő folyamatot korábban a Home-Start UK látta el, azonban a külföldről érkező igény ekkorra már jócskán túlnőtte az ő lehetőségeiket.

A Home Start önkéntesei öt kontinensen, huszonkét országban dolgoznak. Néhány országban évente gyermekek ezreit támogatják a jól szervezett nemzeti alapítványok, míg máshol csupán egy-két helyen működik családokat segítő szolgálat.

 

 

Hozzászólások
Az orvosok több mint fele felmondott a sepsiszentgyörgyi neurológián

Az orvosok több mint fele felmondott a sepsiszentgyörgyi neurológián

Az agyér-katasztrófák gyors és hatékony kezeléséért többszörösen díjazott sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban az idegosztály kilenc orvosa közül öt felmondott, így július 1-jétől csak négyen maradtak alkalmazásban, akik viszont nem tudják kilenc ember munkáját elvégezni. Ez átszervezését követelt meg, de így is Brassóba kell küldeni majd jó néhány beteget.

Felmérik az igényeket

Felmérik az igényeket

Csütörtökön a kézdivásárhely-kantai Szentháromság templomban rendezték a Szakképzés határok nélkül elnevezésű program keretében a Dévai Szent Ferenc Alapítvány munkatársai számára szervezett festő-mázoló, illetve panziós-fogadós képzések résztvevői számára az oklevélátadó ünnepséget. A folytatásban a Minorita rendházban tartott sajtótájékoztatón az illetékesek a program általános céljai mellett az ősztől Kézdivásárhelyen induló képzésekről is szóltak.