Hirmondo

Online közvetítették a maturanduszt

Online közvetítették a maturanduszt

Múlt pénteken, május 28-án tartották a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tizenkettedikeseinek maturanduszát a művelődési központban. A nagykorúsított 81 diák holnap búcsúzik az alma materétől.

Hirdetés
Hirdetés

Hagyományosan december elején szokták megszervezni a végzős diákok nagykorúsító gáláját, azonban idén a világjárvány miatt erről is, ahogyan sok más eseményről, le kellett mondaniuk az intézmény vezetőinek.

– Szerettük volna megteremteni a lehetőséget azonban a diákok számára, hogy átéljék a nagykorúsítási ünnepséget ők is. Így most szerveztük meg, amikor a helyzet megengedte. A művelődési központban azonban csupán az ünnepelt diáksereg, tanáraik és a szalagot tűző tizenegyedikes diákok vehettek részt, a szülőknek, hozzátartozóknak online közvetítettük – részletezte Becsek Éva, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum igazgatója.

A két magyar és két román tagozatú osztályt Gyerő József polgármester is köszöntötte. Beszédében kiemelte: „Mostantól élvezitek a felnőttkor minden kiváltságát, de azokkal egyetemben vállalnotok kell az új státusszal járó sokrendű és hangsúlyos felelősséget is. Ismétlem, aláhúzom a felelősség gondolatát, hiszen az nélkül nincsen szabadság, csak szabadosság, mely éppen a szabadság elvesztésének irányába mutat.”

Hozzászólások