Önkormányzati hírhalom

Sok kérés van letéve a baróti polgármesteri hivatalhoz, amelyekben különböző személyek egy-egy, a város területén található fa kivágását kérik a helyi vezetéstől. Szakács László alpolgármester azonban megjegyezte, hogy egészséges fákat nem áll szándékukban kivágni, csupán azokat, amelyek esetlegesen valamilyen veszélyt jelentenek a járókelőkre. A napokban épp a katolikus templom mellett található öreg gesztenyefa útra kihajló ágait vágták le, abból a meggondolásból, hogy nehogy baleset történjen. A tavaly ugyanis három ága is leszakadt a fának – tudtuk meg Ráduly László gondnoktól.

*

Több, a város területén található mellékutcát gyalultatott le a polgármesteri hivatal, ahol szükséges volt, ott kavicsoztak is. Így járhatóbbak lettek az utak Felsőrákos, Köpecbánya irányába, de Baróton, a Nagyerdő felé is. Jó hír, hogy a hivatalhoz érkezett átirat szerint a megyei útügy április 3-án, hétfőn nekifogna a baróti Kifli negyed utcájának, járdáinak felújításához.

*

Folytatódik Baróton a patakmeder szélesítése, mélyítése. A télen abbamaradt munkálatokat már elkezdte a megyei vízügy, most már a régi kollektív-híd és a tejgyári híd közötti szakaszon dolgoznak.

*

Újrakezdték a munkálatokat a baróti sporttelep műfüves pályájánál is. A remények szerint már akár két héten belül megtörténhet az új pálya átadása.

*

Barót pataka medrének és a városi kerülőút környékének a hulladékoktól való megtisztítására készül baróti polgármesteri hivatal. Már egyeztettek a Baróti Szabó Dávid Líceum vezetőségével, az önkéntes takarítási akción ugyanis diákok is részt vennének. A polgármesteri hivatal ezúton is kéri a lakosságot, hogy a szemetet ne dobják el, hiszen mindenkinek kukája van, használják azokat. Ide tartozó hír, hogy április 8-án a temetőből is elszállíttatják a szemetet. A városban a közmunkaköteles személyek jelenleg sáncok takarításával, a szemetesebb helyek megtisztításával foglalkoznak.

Hozzászólások