Hirmondo

Nagylelkű alapítványi adomány

Nagylelkű alapítványi adomány

A Wegener Pro Sanitate Alapítvány idén is folytatja gazdag karitatív tevékenységét, és most már Lemhénybe is elértek: a nagyközség lakói – elsősorban a gyerekek – két játszótérrel és okostáblával, projektorral és laptoppal lettek gazdagabbak, ezeket múlt csütörtökön adták át hivatalosan.
Bakk-Vitális Kingát, a New Fashion és Zarah Moden készruhagyárak vezérigazgatóját, a Wegener Pro Sanitate Alapítvány elnökét két kolléganője, Sárkány Hanna arculatfelelős és Simon-Császár Mária ügyvezető kísérte el az alsólemhényi Bem József-iskolába, ahol a község és az iskola vezetősége fogadta. Az alapítvány elnöke elmondta: azon vannak, hogy minden vidéki településen segítsenek valamilyen módon, elsősorban azokon, ahonnan alkalmazottaik is vannak. Mivel Lemhény is pályázott, így a tábornokról elnevezett iskola is részesült táblában, ezen kívül két játszóteret kaptak ajándékba, egyet Alsó-, a másikat pedig Felsőlemhényben szerelték fel. Az adomány összértéke 28.500 lej. Az adományozók megtekintették a játszóteret, és bementek abba az előkészítő osztályba is, ahol a tábla fel volt szerelve, hogy megtekintsék, illetve pár szót váltsanak a tanítónővel és a gyerekekkel is.

Nagy öröm az iskolának
A Bem József-iskolát 2016 szeptemberétől vezető Gál Zsuzsanna igazgatónő érdeklődésünkre elmondta: amikor az iskolához került, azzal szembesült, hogy bizony eszközhiány van, így amikor meghallották, hogy van lehetőség játszóterekre és okostáblákra pályázni, a szülőkkel közösen meg is írták a kérést, amit az alapítvány pozitívan bírált el, és így tudtak egy-egy – különböző életkorú gyerekek számára alkalmas – játszóteret a két iskola udvarán az önkormányzat segítségével felszerelni. „A másik fontos kérésünk egy interaktív tábla volt a hozzá tartozó felszerelésekkel együtt. Ez nagyon fontos volt számunkra, hiszen a városi iskolákban már beváltak a táblák, és nem akartuk, hogy a lemhényi gyerekek lemaradásban legyenek. Annál is inkább, mert 1–4. osztályban már digitális tankönyvek is vannak, és így sokkal színesebbé, érdekesebbé tehető az oktatás” – magyarázta a tábla fontosságát az igazgatónő. Hozzátette: a táblát más osztályok is használhatják, hogy minden diák megismerhesse a modern taneszközt.

Megújul az egész iskola
Az átadáson jelen volt Lukács Róbert és Molnár Barna, a község polgármestere, illetve alpolgármestere is. Az elöljáró érdeklődésünkre elmondta: az iskola és az önkormányzat között nagyon jó az együttműködés, azon vannak, hogy gördülékenyen menjenek a dolgok, és ennek érdekében a pályázati lehetőségekre is odafigyelnek. „Az iskola teljes körű felújítására most készítjük a terveket, kívül- belül, a tetőtől kezdve az alapzatig, mindent felújítunk. Az idén remélhetőleg megkezdődik a munkálat” – vélte Lukács Róbert. <<

Hozzászólások