Hirmondo

Külföldről tért haza

Külföldről tért haza

Ilyés Botond, Gelence új polgármesterének munkáját az új alpolgármester mellett egy új tanácsadó is segíti. Külföldről tért haza, úgy gondolta, hogy a nyugati országokban szerzett tapasztalatait szülőfalujában kamatoztatja. Tamás Istvánnal beszélgettünk arról, hogy miért tért haza.

Az új tanácsadó 28 éves, 1993-ban született Kézdivásárhelyen, de mint mondja, gelenceinek vallja magát. Megtiszteltetésnek érzi, hogy ő a községháza legfiatalabb alkalmazottja, bár igaz, hogy a gelencei polgármesteri hivatalban egy fiatal csapat dolgozik, nagyon alacsony az átlagéletkor.

Hirdetés
Hirdetés

Tamás István a 2012-es érettségijét követően a kezébe vette a vándorbotot és Dániába ment, ahol két évet dolgozott mint idénymunkás. Ezt követően látta jónak, hogy folytassa a tanulmányait, így hazatérve beiratkozott a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem bank és pénzügy szakára, lediplomázott, majd az Egyesült Királyságba költözött, ahol másfél évig dolgozott. A szigetországban érlelődött benne a hazatérés gondolata, ami aztán meg is történt, visszatelepedett szülőföldjére és a csernátoni AgroWest vállalkozásnál kezdett el dolgozni mint értékesítő és reklámos. Ez az időszak alatt is sok tapasztalatot szerzett, szakmailag fejlődött – mondotta. Már a hazatérése pillanatában csatlakozott a gelencei ifjúsági szervezethez, önkéntes munkát végzett, 2020-ban részt vett az RMDSZ választási kampányában, ő foglalkozott a szövetség Facebook-oldalával, videókat szerkesztett.

Úgy véli, hogy Gelence jó úton halad, a nagyközség nyerni fog a fiatalos csapattal, hiszen már bebizonyosodott, hogy nyitottak, áttekinthető munkát kívánnak végezni.

Nem a hazaszeretet hívta haza, mint meséli, de külföldön egyetlen motiváció tartotta, az pedig a magas fizetés. Bár itthon jóval kevesebbet lehet keresni, mégis a hazatérés mellett döntött, mert hiába a szerényebb életkörülmény, de számára úgy tűnt: itthon jobb az élet, bármennyi is a pénz idegenben. Meglátása szerint, aki dolgozik, az a szülőföldön is érvényesül, itthon is meg lehet teremteni azt, amit külföldön, sőt, némely vonatkozásban jobbak a körülmények, mint más országokban.

Hozzászólások