Hirmondo

Korszerű járdát építenek

Korszerű járdát építenek

Korábban többször írtunk arról, hogy a lemhényi önkormányzat önerőből, illetve minden pályázati lehetőséget megragadva korszerűsítené a települést. Molnár Barna megbízott polgármestertől a dolgok előrehaladtáról érdeklődtünk.

– Az Angustia LEADER-csoportnál benyújtott, gépsor beszerzését célzó, sikeresen elbírált pályázat eredményeként traktort, utánfutót, sánctakarítót, szippantót, hóekét és sószórót vásároltunk, illetve a pénzt is visszakaptuk – kezdte a jó hírekkel az elöljáró. A lemhényi és az almási önkormányzatok, illetve a két község katolikus egyházainak projektje, a Szent Mihály-hegyi műemlék templom felújításának ügyében is történt előrelépés, ám akad nehézség, amint azt korábban Molnár István kézdialmási községmenedzser is kifejtette lapunknak. „Aláírtuk a tervezővel a szerződést, aki ennek értelmében kilencven napon belül el kell készítse a tervet. Amint ez meglesz, kiírjuk a felújítási munkálatra a közbeszerzést”, fejtette ki Molnár Barna. A tavaly februárban aláírt szerződés értelmében a munkálatokat 2021 novemberéig kell befejezni.

Régóta dédelgetett álom a község csatornarendszerének bővítése. „Tavaly a minisztériumhoz nyújtottunk be pályázatot, sajnos eredménytelenül. Most a Nemzeti Befektetési Alaphoz (CNI) nyújtottuk be az iratcsomót, és bízunk a pozitív elbírálásban. A szennyvízhálózat csupán a község mintegy negyven százalékát fedi le. Alsólemhényben is vannak csatornázatlan utcák, míg Felsőlemhényben egyáltalán nincs szennyvízelvezető rendszer”, érvelt a beruházás szükségessége mellett az elöljáró.

Hirdetés
Hirdetés

Lassan halad a három alsólemhényi utca felújításának és a felsőlemhényi, 2B jelzésű községi út korszerűsítésének ügye, amelynek finanszírozására tavaly sikerrel pályáztak a PNDL2 nevet viselő országos fejlesztési program keretében. „Találtunk tervezőt, azonban meg kellett hosszabbítani a határidőt”, magyarázta az elöljáró. Megjegyezte, a Veresvíz felé vezető műút és a Felsőlemhény közötti, a Vadaskertig tartó, mintegy 700 méter hosszú útszakaszt is felújítanák. „Bízunk benne, hogy még idén aszfaltréteg kerül az útra, ám mindenképp leköveznénk, továbbá átereszekkel látnánk el a megyei tanács támogatásával”. Hozzátette, hamarosan mintegy 350 méteres szakaszon korszerű járdát építenek Alsólemhényben, a főút mentén. „A központtól Kézdivásárhely irányába tartó szakaszról van szó, ahová korszerű vízelvezető árkot is építünk”, hangsúlyozta Molnár Barna.

Az alsólemhényi iskola tetőszerkezetének felújítását, továbbá az épület szigetelését önerőből végezné el az önkormányzat. „Sajnos, ez az ügy stagnál. Újra kell számolnunk a költségeket, majd új közbeszerzést kell hirdetnünk, ugyanis, mint ismert, a tavaly decemberben elfogadott adóügyi sürgősségi kormányrendelet az építőiparban háromezer lejre növelte a bruttó minimálbér összegét”.

Hozzászólások