Hirmondo

„Jobban várják, mint a falunapokat!”

„Jobban várják, mint a falunapokat!”

Rétyen immár a huszonhatodik alkalommal szervezték meg sikeresen a hagyományos, nemzetközi szintű fúvóstalálkozót: idén 11 zenekar (Tótkomlós, Galac, Uzon, Réty, Zágon, Barátos, Kézdivásárhely, Sepsibükszád, Újtusnád, Csíkszentsimon, Csíkbánkfalva) vett részt a többnapos rendezvénysorozaton. A találkozón az is kiderült, hogy a koncert-fúvószenekarok nagy előszeretettel nyúlnak – az indulók mellett – a filmzenékhez, ez utóbbiakat szívesen tűzik műsorra.

Dombora Lehel, Réty polgármestere elmondta, a községben nagy hagyománynak örvend a fesztivál, amelyet a kezdetekben a rétyi tó szomszédságában levő színpadon szerveztek, ám amióta elkészült a kulturális és sportközpont, azóta a településen zajlanak a koncertek.

– Július 7–9. között került sorra a fesztivál, amelyen több mint 600 bel- és külföldi zenész bizonyított. Kisebb-nagyobb megszakításokkal Réty mellett Sepsiszentgyörgy is hozzátartozik a helyszínekhez. Mi több, volt olyan esztendő is, amikor a rendezvény keretében Kézdivásárhelyen és Kovásznán is fellépett egy-egy külföldi csapat: végül a megyeszékhely maradt állandó partnerként. Idén a legnagyobb létszámú zenekarnak a tótkomlósiak csapata bizonyult a maga majdnem hetven tagjával. Velük nagyon régi a kapcsolat: a vezetőjük elmélkedett el a hétvégén azon, hogy a huszonhat alkalomból huszonkettőn jelen volt – részletezte érdeklődésünkre a polgármester.
Az elöljáró kifejtette, Rétyen nagy tiszteletnek, népszerűségnek örvend a fúvószenekar, és elképzelhetetlen, hogy anyagiak hiánya miatt valaha is elmaradjon a fesztivál.

– Nemcsak Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, a Communitas Alapítvány, illetve a helyi polgármesteri hivatal támogatja a rétyi fúvósokat, hanem számos vállalkozó is szívén hordja a sorsukat. A település lakói pedig – megkockáztatnám – jobban várják ezt a találkozót, mint a községnapokat – magyarázta Dombora.

A háromnapos rendezvénysorozat pénteken délután 4 órától, a vendégzenekarok fogadásával, majd a rétyi Kulturális- és Sport Központban sorra kerülő ismerkedő szabadtéri bulival (a HarMony Band szórakoztatásával) rajtolt. Szombat délelőtt 11 órai kezdettel megemlékező istentiszteletre került sor a rétyi református templomban, majd délután 3 órától kezdődött a felvonulás, térzene Sepsiszentgyörgy központjában. Ezt követően – délután 6 órától – már Rétyen zajlott a meghívott fúvószenekarok hangverseny-sorozata, illetve este a Retro&Roll csapat koncertjével, majd utcabállal fejezték be a napot.

Vasárnap a déli harangszóra Réty központjában, több száz érdeklődő lelkes köszöntése mellett vonultak fel a zenekarok, ezt követte az ünnepélyes megnyitó, majd 13 órától a résztvevő zenekarok hangversenysorozata rajtolt. Este 7 órakor kezdődő, szabadtéri táncmulatsággal fejezték be a szervezők által sikeresnek kikiáltott idei fúvóstalálkozót.

Hozzászólások