Hirmondo

Jó ütemben zajlik a templomépítés

Jó ütemben zajlik a templomépítés

Tavalyelőtt Kiskászonban a régi, erősen megrongálódott templom szomszédságában egy új építéséhez láttak hozzá. Az egyház tulajdonában levő telken, az önkormányzat támogatásával épülő új istenháza a jelek szerint idén elkészül, jövőben pedig fel is szentelhetik.

 

A régi templom még a kommunista időben, 1978–1984 között épült – ami kisebb csodának számított abban az időben –, és 1985-ben Árpád-házi Szent Margit tiszteletére szentelték fel. A falai azonban tönkrementek, javítani nem lehetett, vagy csak jelentős költségek árán, így az illetékesek úgy döntöttek, inkább egy új, plébániával is rendelkező templomot építenek. A szentléleki helyi tanács a szűkös anyagiak ellenére idén is partner az építkezésében, amit a hívek közadakozásából támogattak, emellett számítanak pályázati pénzekre is, tavaly a megyei önkormányzattól is kaptak anyagi támogatást.

Ennek tudható be, hogy a templom falai már állnak, következik a templomtorony felhúzása, majd a tető elkészítése. Az új épület tervezője a kézdivásárhelyi Molnár István. A régi templomot csak az új felszentelése után bontják le, addig a miséket abban tartják.

Hozzászólások