Felhívás!

Inkább idehaza érvényesülne

Inkább idehaza érvényesülne

Közhelynek számít, hogy sok fiatal külföldön keres megélhetést, de azért bőven akadnak olyanok is, akik idehaza próbálkoznak, többek közt ilyen a kovásznai, 23 éves Crețu Octavian fényképész és egyetemista, aki kiváltotta a magánvállalkozói engedélyét, hogy a tanulmányai mellett a hobbijából, vagyis a fotózásból próbáljon megélni.

A fiatalember a Kőrösi Csoma Sándor Líceumban végzett, majd a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi kirendeltségén, tájépítész szakon mérnökként diplomázott. Egy évet dolgozott szakmájában egy Kovászna megyei cégnél, majd idén szeptembertől a Sapientia Környezetvédelem és Monitoring kolozsvári mesterképző szakán tanul, de a szakmája mellett a másik igazi hobbija a fotózás.

Elmondta, hogy már 3. osztályos korában megszerette a fotózást, amikor egy kompakt fényképezőgépet kapott ajándékba. Később, első éves egyetemistaként vásárolt egy Sony HX-300-as bridge gépet, amit hosszas spórolás után lecserélt egy Nikon D3300-ra. Mint mondta tavaly volt az az év, amikor komolyabban kezdett a fotózással foglalkozni: ballagásokat, keresztelőket, kisebb eseményeket fényképezett, illetve portrékat készített. Az ehhez szükséges tudását könyvekből, internetes videókból és rendszeres gyakorlattal fejlesztette. Jelenleg egy Nikon D750-el dolgozik.

Úgy véli, hogy számára a fotózás nem csak szakma, hanem művészet és egyben tudomány, de ugyanakkor életérzés is.

Kérdésünkre elmondta: azért tartotta szükségesnek a vállalkozói engedély beszerzését, mert egyre nőtt a kereslet a szolgáltatásai iránt. Az egyik hosszú távú célja, hogy esküvői fotókat készíthessen.

– A legnagyobb kihívás egy fotósnál az, hogy folyamatosan valami újat vigyen be a fotóiba, valami olyant, ami más fényképésznek eszébe sem jutna: egyedi helyeket kell keresni, kreatívnak kell lenni és ugyanakkor nem kell félni az újtól – vallja Octavian.

A fényképész szerint sok szép, fotózásra alkalmas hely van Kovásznán, beleértve a vízesést, a Tündérvölgyet, a régi zöld vagonokat, ám a kedvenc helyszíneit nem mondja, mert akkor sokan oda mennének fényképezni.

Annak kapcsán, hogy a mesterizés után a tájépítész mérnöki szakmának, vagy a fotózásnak fog-e élni, elmondta, hogy a kerttervezés egy biztos állás, amivel szépen lehet keresni, tehát azzal foglakozik majd, de a fotózást sem hagyja. Kiemelte, mindenképp idehaza szeretne érvényesülni, és semmi esetre sem külföldön akar boldogulni. Úgy látja, Kovászna megyében is lehet fiatalként jövőt alapozni, csak tenni kell az álmokért, nem pedig csak nyafogni és panaszkodni.

– Érdemes vállalkozásba fogni, mert így is, úgy is csak nyersz, ha egyebet nem, akkor tapasztalatot. Viszont ha soha nem próbálod meg, akkor nem tudhatod meg, hogy mit veszítettél volna – tanácsolta a fiatalember.

Hozzászólások