Hirmondo

Három hétig Lengyelországban

Három hétig Lengyelországban

Egy Erasmus+ mobilitási pályázat révén kirándultak a Kőrösi Csoma Sándor Líceum diákjai és kísérőtanárai Lengyelországba, amelynek célja egy háromhetes szakmai gyakorlaton való részvétel volt. A tanulás mellett azonban a szabadidős élmények is maradandók maradnak, mind a kicsik, mind a felnőttek számára.

A Kőrösi Csoma Sándor 14 tizenegyedikes, asztalos szakiskolás, valamint Csomós Gábor projektfelelős és kollégája Kiss István október másodikán utaztak a lengyelországi Wroclaw városába egy Erasmus+ mobilitási pályázat révén, a csíkszeredai Kós Károly Szaklíceum társpályázójaként. A kirándulás célja egy háromhetes szakmai gyakorlatozás volt a Wroclaw melletti Kredens bútorgyárban.

– Az utunk és ottlétünk költségeit teljes egészében az elnyert pályázat állta, sőt a költőpénzünk is biztosítva volt. Diákjaink a modern famegmunkálás és bútorgyártás technológiájával ismerkedhettek. Megtapasztalhatták egy idegen országban – ahol néha csak a néma mutogatás volt a kommunikációs eszköz – miként kell dolgozni, magunkat megértetni, és másokat megérteni. Öröm volt látni, hogy mindenki hamar ráhangolódott az idegen környezet munkastílusára, ahol meg kellett tapasztalni, hogy sokszor nem a mennyiség számít, hanem sokkal fontosabb a minőség. Jó volt reál helyzetbe kerülve tapasztalni meg, már iskolásként, mit jelent külföldön dolgozni, néha a honvággyal küszködni – nyilatkozta Csomós Gábor projektfelelős.

Mint mondta, érdekes felfedezés volt a diákok számára, miszerint megértették végre, honnan ered a nagymama konyhai kredencének neve: a lengyel kredens szóból, ami nem jelent mást, mint szekrény, és a gyakorlatoztató cég nevét is adja.

– Szabadidős élményeink kiteljesítették ottlétünket, a sétahajózás az Oderán, vagy a gyönyörű wroclawi városközpont több százesztendős múltjával, esetleg a 49 emeletes Sky Tower felhőkarcolóból látható esti lenyűgöző városkép, meg hatalmas akváriumával az állatkert, mind arra hagynak következteti, hogy jó volt ott lenni, megérte végig csinálni – summázott a projektfelelős.

Hozzászólások