Hirmondo

Gyermekfoglalkozás Petőfalván

Gyermekfoglalkozás Petőfalván

Újraindult áprilisban a gyermekfoglalkozás Székelypetőfalván, amely a koronavírus-világjárvány miatt két évig szünetelt. A tevékenységet a Gyulafehérvári Caritas családsegítő programjának részeként a civil szervezetek szakemberei vezetik Kovászna Megye Tanácsának és Zabola önkormányzatának a támogatásával.

A különböző felnőtteket és gyermekeket segítő projektek 2018-ban indultak Petőfalván, de csak 2019 őszéig tarthattak, hiszen a pandémia ennek is gátat szabott. A Caritas háromszéki szervezetének elsősorban gyerekeket célzó tevékenysége április elején indulhatott újra Szabó Kunigunda irányításával. A heti két foglalkozáson, amelyet kedden és pénteken tartanak, alkalmanként nagyjából tíz, hátrányos helyzetű roma kisgyermek vesz részt.

A nevelő aktivitásnak a székelypetőfalvi elemi iskola és óvoda termei adnak otthont, valamint az intézmény udvara, ha az időjárás megengedi. A közös játék során a kicsiket rávezetik azokra a megoldásokra, amelyek a mindennapi élet problémáin is segíthetnek, de közben a szórakozás sem maradhat el. A kikapcsolódás azonban nem feltétlenül az első szempont, habár nem elhanyagolható. A munka alatt ugyanis a gyermekek viselkedését is megfigyelik, feltérképezik viszonyaikat, problémáikat, amelyeken igyekeznek úgy segíteni, hogy az kihasson jelenükre, de jövőjükre egyaránt.

Szabó Kunigunda szociálpedagógus, a Gyulafehérvári Caritas munkatársa, a tevékenységek irányítója a romkat.ro-nak ennek kapcsán elmondta, olyan fejlesztő játékokra fektetik a hangsúlyt, amelyek segítik a kicsiket a barátkozásban, egymás elfogadásában.

– Azt látom, hogy az iskolában is sokat foglalkoznak velük, hiszen a gyerekek tanítónője nagyon elhivatottan dolgozik, mi pedig ezt a törekvését támogatjuk, és emellett kiegészítő tevékenységet végzünk. Azért kellenek ezek a foglalkozások, hogy ők elfogadják környezetüket, továbbá, mert egyesek hirtelen haragúak és agresszívek. A célom az, hogy csökkentsem a bennük lakozó agressziót, vagy megtanítsam legalább kezelni azokat a helyzeteket, amikor erőszakossá válnak – fejtette ki a szociálpedagógus.

Hozzászólások