Hirmondo

Falugyűlések Uzonban és Szentivánlaborfalván

Falugyűlések Uzonban és Szentivánlaborfalván

Május végén Uzonban és Szentivánlaborfalván is falugyűlésre hívta az embereket a polgármesteri hivatal, hogy az aktuális infrastrukturális fejlesztésekről, illetve egyéb felmerülő gondokról beszélgessenek el.

Hirdetés
Hirdetés

Tizenöt éve, mióta Ráduly István polgármester, a költségvetés elfogadását követően, év elején a helyi tervek, majd ősszel a megvalósítások és az esetleges elmaradások kerülnek terítékre. Ilyenkor lehet kommentálni, kérdezni, meg is teszik a helybeliek, bár van, aki az internetes felületen betyárkodik. A kultúrházban megtartott uzoni falugyűlésen például – a sok megnyert pályázat mellett, melyekről már idén is többször írtunk – azt hányták a polgármester szemére, hogy esőzéskor nagy pocsolyák alakulnak ki a főúton a frissen megcsinált járdák mellett. Ennek oka, amint azt lapunknak az elöljáró elmondta, hogy hat éve a Nemzeti Útügy felvállalta a 11-es országút Kökös és Bákó közötti szakaszának felújítását, s ehhez a munkálathoz hozzátartozott (volna) az útszéli sáncok elkészítése is. Ez a munkálat a mai napig nem kezdődött el, így a polgármesteri hivatal önerőből a jövőben megtervezteti és kivitelezi a szükséges betonozott sáncokat.

Szentivánlaborfalván is akad hasonló gond, de mivel itt most aktuális a járdák elkészítése, aszfaltozása, ezzel párhuzamosan az önkormányzat megcsináltatja a vízelvezető árkokat is. Most ennél égetőbb gond, hogy a szentivániak nem férnek hozzá 650 hektár mezőgazdasági területhez, a falu marhacsordája pedig a legelőhöz, mert a Feketeügyön átvezető 16A jelzésű úton az ár, illetve az általa hozott rengeteg hulladék nyomása elvitte a fahidat, új pedig egyhamar nem lesz. Van egy megnyert pályázat, melybe bele van foglalva a 11-es országúttól a 16-os községi útig terjedő szakasz aszfaltozása és egy új betonhíd terve és költsége, már csak az építési engedélyt kellene kibocsátani a megyei tanácsnak ahhoz, hogy a kivitelezőt is megkeressék. Ehhez kellene a Környezetvédelmi Hivatal engedélye, amely a Natura 2000-res terület békáinak érdekében ezt eddig nem adta meg.

Az önkormányzat az ügy érdekében új tervvel rukkolt ki: egy kilométeres szakaszon mintegy 20 betonkarika-alagutat csináltatna az új út alá, hogy a kétéltűek épségben közlekedhessenek. Ráadásul pedig a műút két oldalán az útpadkán magas útszegélyt is magasabbra emelnék, hogy a békák ne tudjanak arra felugrani. Ezzel együtt, a közeljövőben a gazdák csak 20–25 kilométeres kerülővel juthatnak el a földjeikre, az állatok pedig egyelőre sehogy, míg magas a vízállás. Ha apad a folyó, a marhákat áthajtják, ezt megkönnyítendő, már a partmagasságot csökkentették, de a pásztor átkelése még kérdéses. További ok az elkeseredésre, hogy a szénacsinálás ideje van, azaz lenne, ha a takarmányt haza tudnák szállítani. Ha télire nem lesz takarmány, az állatokat el kell majd adni, sokasodik a gazdák gondja. A polgármester nyomatékosan kérte és kéri a falubelieket, hogy ne adják el földjeiket, marháikat, Kovászna Megye Tanácsa támogatásával találnak megoldást az átmeneti nehézségekre.

Az új út megépítése egyúttal azt is jelentheti, hogy kontrollálható lesz a közlekedés a Natura 2000-res területen, amelyen most 5–6 alkalmi nyomvonalú utat is használnak szekerekkel, autókkal, traktorokkal. A PNDL (Helyi Településfejlesztési Program) forrásból finanszírozható munkálat értéke közel 10 millió lej.

Hozzászólások