Hirmondo

Esztelneki kultúrmozaik

Esztelneki kultúrmozaik

A hetek, hónapok sodrásában könnyen feledésbe merülnek az elmúlt időszak eseményei, rendezvényei, pedig Esztelnek gazdag kulturális-művelődési élettel büszkélkedhet. A közös pillanatok felidézése céljával, valamint, hogy azok is kedvet kapjanak, akik eddig nem jártak hasonlókra, következzen egy képes szemelgetés a tavaly őszi–téli kínálatból, Áda-Csüdör Katalin jóvoltából.

Adjunk emlékeket!

November végén Adjunk inkább emlékeket jelmondattal szervezett adventre hangolódó rendezvényt Esztelnek Község Polgármesteri Hivatala és az Esztelnekért Egyesület. „Nagyon erősen hiszünk abban, hogy a családoknak együtt eltöltött, meghitt pillanatokra van szükségük. Olyan pillanatokra, amelyekben a külvilág megszűnik létezni, a problémákat eltesszük holnapra, és örülünk annak, hogy vagyunk egymásnak. Ezért ajándékozunk élményt, hogy megélhessünk ilyen értékes, közös pillanatokat” – hívogatták az érdeklődőket. Az esztelneki kultúrházban a Szent Rita Gyermekotthon lakói adventi vásárt tartottak az általuk készített alkotásokból, hiszen, mint fogalmaztak: „a szeretet ünnepe sokkal hangulatosabb és meghittebb egy kézzel készült adventi koszorúval vagy karácsonyi dísszel, mint egy tucatkellékkel, amiből hiányzik a lélek”. Ünnepváró akusztikus koncerttel (a szászrégeni Titán zenekar állt színpadra) és bállal (a Hamuvirág Néptáncegyüttes szervezésében, zenélt a Tempo-Band zenekar) lett teljes a nap.

Őszi számadás

Amint azt Fülöp István iskolaigazgató is büszkén említette, október végén tartott számadást a Hamuvirág táncegyüttes az elmúlt 3 évben tanultakról. A színpadon több mint 60 helyi kisgyerek és fiatal táncolt, a község lakói zsúfolásig töltötték a helyi kultúrotthont. Az együttes 3 korcsoportban lépett a színpadra. A kicsik (0–3. osztályok) gyerekjátékokat mutattak be, a „közepesek” (4–5. osztályosok) moldvai táncokat adtak elő, míg a nagyobb csoportba tartozók (6–9–10. osztályosok) két táncrenddel is készültek, egy felcsíki és egy Küküllő menti rendet mutattak be a közönségnek. A táncrendek között Székely Henrietta és Illés Erika énekelt csodálatos népdalokat.

Idősek napja

Október közepén Esztelnek Község Önkormányzata operett-előadásra hívta az időseket az esztelneki kultúrotthonba, ezzel a rendezvénnyel köszöntötték a község és a környék időskorú lakóit. A megvalósításért Kovászna Megye Tanácsa, a Caritas, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és az Esztelnekért Egyesület egyaránt tett.

Őrizzük meg nótáinkat, receptjeinket!

A Székelyföld Napok (október 10–20.) rendezvénysorozat részeként volt Esztelnek vendége a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete is, a Mentsük meg édesanyáink nótáit, nagyanyáink receptjeit címmel meghirdetett esten nagy sikerű kiadványokat mutattak be: Fülöp (Könczei) Magdolna Háromszéki kerek erdő című gyűjtését és az egyesület közös munkáit: Gyermekkori ízek nagyanyó konyhájából, Székely hagyományos ünnepek és finomságok, illetve Székely tűzhelyek ízei és furfangjai.

Mesefoglalkozás Éva nénivel

Benkő Éva, a Guzsalyas Alapítvány munkatársa, óvodapedagógus, játszóházvezető hívta csodálatos mesejátékra a gyerekeket, népi játékok által volt lehetőségük több szempontból is a mese részeivé válni. A Székelyföld napok keretében megrendezett foglalkozást igen népes közönség fogadta Esztelneken, több mint száz gyerek élvezte az interaktív eseményt, a csillogó szemű szép lányok és keménykezű, erős legények részesei lehettek a meséknek.

Hozzászólások