Hirmondo

Előadás az elvándorlásról

Előadás az elvándorlásról

Kedden a kovásznai művelődési ház Ignácz Rózsa-termében, a Fábián Ernő Népfőiskola szervezésében Pordány László, az Antall-, majd az Orbán-kormány nagykövete tartott előadást A nyugati magyarság helyzete napjainkban címmel.

Balogh Zoltán esperes, a népfőiskola elnöke köszöntötte az előadót, aki az Antall-kormány idején Ausztráliában és Új-Zélandon, 2011–2014 között Kanadában teljesített szolgálatot, mint a Magyar Köztársaság nagykövete. Pordány elmondta: szakmai tevékenységének fő célkitűzése mindig is az volt, hogy az adott körülmények között és azokat lehetőleg tágítva közelebb hozza egymáshoz a magyar, illetve a nyugati kultúrát, szellemi életet és világlátást.

Előadásának fő témáját a magyarság – többek között – Ausztráliába, az Amerikai Egyesült Államokba és Kanadába történő kivándorlása képezte. Elhangzott, manapság Magyarországról százezrek, míg Romániából milliók vándorolnak Nyugatra. Egy illúziót is eloszlatott: „Sokan 4 millió amerikai magyarról beszélnek, holott a valós szám félmillió, és tovább csökken. A Kanadában élő magyarok száma 150–200 ezerre tehető, míg Dél-Amerikában nagyjából 200 ezren lehetnek” – summázott Pordány.

Hozzászólások