Hirmondo

Bővítették a fenyőpopulációt

Bővítették a fenyőpopulációt

Folynak a munkálatok a községben: két közös kutat fúrnak Zabolán, a ravatalozóházak modernizációja is folyamatban van, ugyanakkor a 2-es számú kultúrotthon felújítását tervezik. A mindennapokból kiszakadva pedig fenyőcsemetéket ültettek a polgármesteri hivatal munkatársai a megyei asszisztensi renddel közösen.

Két közös kút fúrásának fogtak neki nemrég Zabolán, az egyik a községi temetőben, a másik pedig a Cigánydombon látja el vízzel a falu lakosait.

– A Cigánydombon elég gyenge volt a vízellátás, így eljött az ideje egy mély, nagyjából 40–45 méteres kút kialakításának, amely ivóvizet biztosít az ott élőknek. Ugyanúgy fontosnak éreztük, hogy a temetőben is ássunk egy ilyent, megkönnyítve ezzel a locsolást leginkább az idősebb nemzedék számára. Lesz ebben egy tartály, amelyet megtölt a vízmennyiség-szabályzó pumpa, majd két méterről lehet kézzel felhúzni a vizet. Elektromos pumpát nem akartunk, mivel fennállt volna a veszély, hogy úgy felejtik, az pedig addig nyomta volna a vizet, amíg benne tart – magyarázta Fejér Levente polgármester.

Az elöljáró elmondta, időközben javítják a mezei utakat, az utcákat, nemrég aláírták a kataszteri hivatallal a finanszírozási szerződést a telekkönyvezés harmadik körére, továbbá a 2-es számú kultúrotthon felújításának is szeretnének nekifogni hamarosan.

– Várjuk a megyei tanács jóváhagyását a pályázatra, amelyet ennek céljából tettünk le. A tetőt kellene kicserélni, valamint meszelés is vár az épületre, illetve különböző karbantartási munkálatok. Nincs szó hatalmas munkáról, november közepén szeretnénk kivitelezni, reméljük, addig a jó idő is kitart – adott hangot bizakodásának.

Ezenkívül az önkormányzat a ravatalozóházakat is modernizálja ezekben a hetekben. Légkondicionáló készülékeket rendeltek a pávai, az ortodox és a szörcsei, ilyen jellegű létesítményekbe a megfelelő hűtés biztosítása érdekében.

Október első hetében egy nagyobb akcióra került sor a Zernyén: 2000 fenyőcsemetét ültetett el az önkormányzat közösen a megyei asszisztensi renddel.

– Ők jöttek az ötlettel, egy 80 áras területet – ahol korábban kitermelés folyt – bérbe vettek, ott egészítettük ki úgymond a populációt az említett csemetékkel. Hét évig ők fogják gondozni ezeket, még kétezer csemete van, amellyel pótolni tudják a kiszáradt egyedeket. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani nekik. Kétnapos, nagyon jó akció volt ez, szerdán láttunk neki, ott aludtunk Kommandón, majd csütörtökön folytattuk. Szép volt nagyon – hangsúlyozta Fejér.

Hozzászólások