Hirmondo

Beüzemelik a korcsolyapályát

Beüzemelik a korcsolyapályát

Több kézdivásárhelyi iskolában választották plusz foglalkozásként a kori-sulit, és bár ez eltérő véleményeket szült a pedagógusok körében, nagyon sok gyerek alig várja, hogy hódolhasson ennek a téli sportnak. Számukra jó hír, ha minden jól megy, éppen ma kapcsolják be először a transzformátort, majd sorra az összes berendezést.

– Hacsak nem történik valami előre nem látható akadály, éppen ma helyezik működésbe, helyezik áram alá az új transzformátorállomást a kézdivásárhelyi jégpályánál – tájékoztatott megkeresésünkre Antal Emőke városmenedzser. – Ez azt jelenti, hogy a pályán be lehet indítani teljes kapacitással a berendezéseket, a jégfagyasztót is. A technikai előírások szerint annak 48 órán át „üresben”, azaz bármiféle terhelés nélkül kell működnie, ennek a kétnapos határidőnek a letelte után lehet majd rácsatlakoztatni a különféle gépeket: fagyasztó- és hűtőrendszereket, villanyellátást stb. A teljes hatásfokon való beüzemelést követően jöhet a próbaműködés, a soron következő lépés pedig a hivatalos műszaki átadás, azaz a beruházást finanszírozó Országos Befektetési Alaptól (CNI) hivatalosan is kezelésbe veszi tulajdonosként, haszonélvezőként a létesítményt a helyi önkormányzat – részletezte.

„Örökzöld” kézdivásárhelyi téma az elmúlt időszakban a Vasút utca állapota, amellyel kapcsolatban a városmenedzser elmondta: „Számunkra is ugyanolyan kellemetlen ez az áldatlan helyzet, mint a lakosság számára. Köztudott, hogy tavaly a kivitelező cég, a Conforest csődje miatt megszűnt az azzal kötött szerződés, az önkormányzat tehetetlen helyzetben maradt. Jelenleg zajlik a kiírás a Vasút és a Molnár Józsiás utcákra, amennyiben a közbeszerzési eljárás eredményét nem vétózza meg senki, bízunk benne, hogy október végéig az új szerződést is sikerül aláírni, és amennyiben az időjárás is engedi, még ebben az évben is lehet dolgozni az említett szakaszokon. Alapozási munkálatokat mindenképpen lehet még végezni, erre rendelkezésre áll bizonyos anyagi keret, állami költségvetésből, a Helyi Fejlesztési Országos Programból (PNDL) van egy finanszírozási szerződésünk, ami jövő év végén jár le”.

Hasonló jellegű és finanszírozásúak a Május 1. és a Vágóhíd utcák, ahol még zajlanak a munkálatok, a tervezett befejezési időpont jövő év ősze. Itt is abba a helyzetbe ütköztek, hogy tavaly egyik árajánlattevő cég négyszer vétózta meg a döntést, törvényszékre kellett menni emiatt. További gondot jelent a Vágóhíd utca esetében a magas talajvízszint: pluszmegoldásokat kellett találni, ugyanis az előzetes geológiai tanulmány ezt az állapotot nem szűrte ki. Amint a Május 1. utcától haladt a munkálat a Vágóhíd utca felé, akkor derült fény a helyzetre, az alap elkészítéséhez tehát más technikai megoldást kellett kitalálni.

Hozzászólások