Hirmondo

Pixelbe foglalt értékek

Pixelbe foglalt értékek

A kovásznai, 22 éves Kerekes Csanád fotós, videós munkái több tízezer emberhez eljutottak már. Jelenleg Nagyváradon mesterizik reklámgrafika, fotó, video és design szakon, eközben pedig, mivel az itthon való boldogulás híve, a fürdővárosban kezdte el a Pixels from Piliske nevű fotó-, videó-, design-vállalkozásának alapítását, ahol kimondottan helyi fiatalokat foglalkoztatna.

– Miként került kapcsolatba a fotózással?

– Az egyetemen egy csoporttársam vezetett rá arra, hogy egy jó képpel és megfelelő látásmóddal milyen szép dolgokat lehet megörökíteni vagy épp kihozni a fényképeken. Igaz, már előtte fotóztam, de csak „szappantartóval” (nem tükörreflexes géppel – szerk.) kaptam lencsevégre pillanatokat. Így amikor professzionálisabban kezdtem neki a fotózásnak, videózásnak, rájöttem, hogy ez az, ami tetszik nekem, ezt kell csinálnom. Ez két éve történt, azóta volt szerencsém esküvőkön, különböző eseményeken, például a kovásznai városnapokon, motoros, trabantos találkozókon stb. fotóznom, videóznom. Ezzel párhuzamosan pedig a plakáttervezéssel is kacérkodom.

– Az idei városnapokon is a Pixels from Piliske készítette a hivatalos fotókat. Mesélne erről a vállalkozásról?

– Jelenleg szakembert keresek, aki útbaigazít a vállalkozás bejegyzésében. A Pixels from Piliske (Pixelek a Piliskéből) számomra három fontos dolgot is kifejez. A Piliske utalás a kovásznai dombra, hegyre (kinek, ahogy tetszik) és az utcára, ahol lakom, míg a pixel magába foglalja a fotózást és a videózást. A célom az lenne, hogy helyi fiatalokkal együttdolgozva vegyünk részt esküvőkön és más rendezvényeken. Hangsúlyoznám: annyiban térnénk el a már tapasztalt és elismerésnek örvendő esküvős fotósoktól, videósoktól, hogy mi nem csak az esküvőket örökítenénk meg, hanem más rendezvényeken is jelen lennénk, ugyanakkor a reklámgrafika, reklámfilmek felé is nyitottak vagyunk. Reményeim szerint jövőre a Pixels from Piliske bejegyzésre kerül, és megkezdhetem itthon a tevékenységemet.

– Tehát Kovásznán tervezi a jövőjét.

– Mindenképp. Tudom, hogy sok fiatal inkább külföldet választja, mert ott a több a pénz. De az én mottóm, hogy idehaza is meg lehet élni, igaz, kevesebből, ám legalább itthon vagyok. Mert külföldön lehet akármennyit keresni, ott nincs múltunk. Ezért akarok itthon maradni, és fotózással, videózással megmutatni Kovászna értékeit, hiszen ebben a városban rengeteg potenciál van, megérdemli a figyelmet.

– Ami a figyelmet illeti, a Facebookon megosztott, Kovásznáról szóló reklámvideóját 33 ezren is megnézték, ami szép szám.

– Igen, Facebookon szoktam megosztani a munkáimat, mivel ott elérhetők a fiatalok, és elsősorban őket is szeretném megszólítani, de mindenki mást is. Vannak olyan helyzetek, események, rendezvények, ami megkövetelik, hogy videón maradjanak meg, míg mások fotón mutatnak igazán jól. Ezért is ajánlom bárkinek, hogy látogasson el a Pixels from Piliske nevű Facebook-oldalra és tekintse meg fürdővárosunk értékeit, rendezvényeinket.

Hozzászólások