Hirmondo

A város szolgálatában

A város szolgálatában

2010-ben alakult meg a helyi polgármesteri hivatal irányítása alá tartozó Kézdivásárhelyi Helyi Rendőrség, amelyet 2012-től Croitoru Constantin vezet. Az alábbiakban az intézményvezetővel készített interjút olvashatják.

– Hány alkalmazott, milyen munkaprogrammal dolgozik?

– Tizennégy, amelyből ketten a polgármesteri hivatalnál teljesítenek szolgálatot, a többi a helyi rendőrség székhelyéről jár terepre. A munkaidő nyolcórás, két váltásban dolgozunk. A délutáni váltás 15 órától 23 óráig tart, azon túl az állami rendőrség őrjáratozik. Itt megjegyezném, az állami rendőrséggel és a csendőrséggel egyaránt kitűnő az együttműködésünk.

– Milyen feladatkört látnak el?

– Mondhatni minden, ami az állami rendőrségnek, leszámítva a bűneseteket. Részt veszünk a közlekedésben, csendfenntartásban, az üzletek és építkezések ellenőrzésében, a környezet tisztaságának, illetve a kiadott parkolóhelyek felügyelésében, a parkolóautomaták ellenőrzésében és karbantartásában, ez utóbbi két személy 8 órás munkaidejét veszi igénybe. A városban jelenleg 13 automata van, és tovább bővül majd ezek száma. Ha valaki nem vesz parkolójegyet, a mi feladatunk megbírságolni. Természetesen 2–3 perc türelmi idő van, utána az illető kap egy büntetőpapírt, és van két napja kifizetni a 10 lejt. Amennyiben valamilyen okból ez nem történik meg, két hét várakozási idő áll rendelkezésére, és amennyiben ez alatt sem fizeti ki a bírságot, jegyzőkönyvet állítunk ki, és 15 napon belül 300 lejt kell fizetnie.

– Milyen panaszokkal fordulnak önökhöz?

– Leggyakrabban a tömbházak körüli fizetéses parkolók miatt, pontosabban, ha valaki beparkolt a másik helyére. De megkeresnek a Kézdivásárhelyhez tartozó falvakról is. Volt, hogy azért hívtak, mert egy roma család a panaszos kertjét eltüzelte, vagy éppen lopás miatt. Ilyen esetben a helyszínelés után továbbítottuk az ügyet az állami rendőrségnek, mivel ez már bűncselekmény. De illegális favágás miatt is hívtak már, vagy ha valaki épület-javítási munkálat után otthagyta a szemetet.

Hirdetés
Hirdetés

– Milyenek a lakossági visszajelzések?

– Kezdik megszokni a munkásságunkat, bár vannak, akik nehezen értik meg, hogy a törvényeket be kell tartani. A helyiekben van egyfajta konokság, hiszen míg a máshonnan érkezők azt kérdezik, hol a parkolóautomata, addig a helyiek közt akad olyan is, aki fél órát áll fizetés nélkül, és ha meglát minket, gyorsan elmegy.

– Hány szolgálati autó áll rendelkezésükre?

– Egy több mint 10 éves Dacia Logan. Jó volna még egy autó, hiszen nagy területet kell bejárni.

– Volt-e olyan eset, ahol agresszívebben léptek fel önök ellen?

– Igen, egyszer egyik kézdivásárhelyi negyedben, a tömbházak mögött illegálisan építettek. Ki kellett mennünk felszámolni a törvénytelen építkezést, erre a helyiek késsel kopogtatták az autó ablakát, illetve fejszével fenyegettek minket. Végül sikerült őket lenyugtatni. Máskor egy parkolójegy nélkül állomásozó autó tulajdonosa lehordott minket a fekete földig, amikor lefényképeztük az autóját. Nem hagyta abba, így leigazoltattuk, és elmondtuk, ha tovább folytatja, akkor személysértést követ el, amit 500 és 1000 lej közötti összeggel bírságolnak. Olykor így lépnek fel ellenünk, ezért is fontos, hogy mindig két helyi rendőr legyen terepen: míg az egyik beszél, addig a másik a háttérből figyelje az eseményeket.

Hozzászólások