Felhívás!

A polgármester éves mérlege

A polgármester éves mérlege

Marti István a legutóbbi önkormányzati választások előtt megbízott polgármesterként irányította a falu dolgait. A valamivel több, mint egy éve teljes jogú polgármesterré avanzsált elöljáróval az utóbbi időszak jelentősebb megvalósításait vettük számba.

– A tavaly szeptemberi választásokat követően folytattam a munkát, amit addig megbízott polgármesterként végeztem. Beszereztük a ravatalozó melletti parkoló létesítéséhez szükséges engedélyeket, majd el is készítettük azt: a létesítmény felé vezető lépcsőt, illetve járdát raktunk, kibetonoztuk a 11-es községi út melletti sánc 600 méteres szakaszát, amelyet rendszeresen takarítunk, a hidat újabb áteresszel láttuk el, és kicseréltük a hídkorlátokat is – kezdte egyéves mérlegét Marti István.

Megújult az óvoda

A folytatásban kavicsot szórtak a 11-es országúti bejárónál található buszmegálló melletti területre, hogy az ingázóknak ne kelljen a sárban járniuk, és az utcákat is karbantartják. „Már beszereztük télire az utak járhatóvá tételéhez elengedhetetlen csúszásgátló homokot is”. Felújították és kibővítették a közvilágítást: LED-esre cserélték az égőket, oda is raktak, ahol ez hiányzott, például a főúton az összes oszlopra égőket szereltek. A tanács épületének külső felújítását is elvégezték: lehálózták és nemesvakolattal csinosították az ingatlant, majd az épület belsejét is felújították: fajanszoztak, parkettát, illetve a jobb kihasználhatóság érdekében válaszfalakat raktak, meszeltek, és a faajtókat is lefestették. Az óvodaépületet is korszerűvé tették, így a tizenhét lurkó óvónőjükkel együtt már a megújult épületben tanulhat.

– Tavasszal hozzáláttunk az óvoda teljes felújításához, ahol hozzátoldottunk az épülethez, új tetőszerkezetet raktunk, elkülönítőt és kazánházat is létrehoztunk, hogy a kicsik és pedagógusuk előírásoknak megfelelően folytathassák tevékenységüket a korszerű épületben.

Emellett a közelmúltban a dálnoki tanács nevében Gyermekbarát Önkormányzat-elismerést, oklevelet vehettem át a Diakónia Keresztyén Alapítványtól. Az alapítvány, a Gyermek és Családsegítő szolgálat ágazatán belül működtetett délutáni oktatási program célja, a gyerekek tanulása, fejlődése, nevelése, valamint egy meleg ebéd biztosítása, amelyet egy partnerszerződéssel Kovászna Megye Tanácsa és Dálnok Község Tanácsa közösen pénzbeli támogatással segítenek. Községünkből a 2021–2022–es tanévben 30 diák részesül ebben – hangsúlyozta.

A katolikus templom is elkészülhet idén. A feljáró már korábban elkészült, a padokat és az orgonát is a helyére rakták, jelenleg a külső vakolás van folyamatban, majd a templom környékének területrendezése következik. Az Árpád-kori alapokra épült, középkori református templomot két év alatt teljesen felújították, az avatóünnepség december elején esedékes.

Nemrég a kultúrotthon külső felújítását végezték el, emellett a kazánház és a kultúrotthon közötti teret piskótakővel burkolták. Következő lépésként a térköveket raknák újra és a kerítést újítanák fel. A Csernátonnal közös, szennyvízcsatorna-hálózat kiépítését célzó projekt is biztatóan alakul. „A jelek szerint az országos útügytől meglesz az engedély, ez az utolsó, ami hiányzik, így bízom benne, hogy tavasszal végre munkához láthat a târgoviștei cég. Februárban végre a patika is kinyitott. „Balog Sándor maksai patikus megkapta a szükséges jóváhagyást, így végre kinyitott a gyógyszertár, amely hetente kétszer, kedden és csütörtökön 9 és 15 óra között áll a helyiek rendelkezésére. A falu lakosságának szüksége volt erre, hiszen így nem kell városra járniuk a gyógyszerek beszerzéséért.” Az elöljáró háziorvost is hozott volna, tárgyalásokat is folytatott egy román orvosnővel, ám a terv meghiúsult. „Sajnos, kevesen vagyunk, a lakosság egy része Rétyen, Csernátonban, Kézdivásárhelyen választott háziorvost, így a dolog nem működik.”

Felszerelés és védőruha a tűzoltóknak

Az általános telekkönyvezéshez szükséges papírokat is begyűjtötték a lakosságtól. „Remélhetőleg jövő év júniusáig a településhez tartozó összes bel- és külterületet telekkönyvezik”, fejtette ki az elöljáró. Az önkormányzat több beruházást pályázati pénzekből valósított meg, és ezen a jövőben sem változtatnának. „Két pályázatot nyújtottunk be az Anghel Saligny településfejlesztési programhoz: a szörcsei híd újjáépítésére 2,7 millió, illetve az utcák aszfaltozására 17 millió lejt igényeltünk. Amennyiben sikerrel járunk, a szennyvízhálózat telepítését követően aszfaltszőnyeg kerülne a mellékutcákra. A ravatalozóházba hangosító-berendezést szerelnének, ennek beszerzése folyamatban van.

A tűzoltószertár felszerelése is megtörtént. Erre a beruházásra a helyi önkormányzat 25 ezer lejt pályázott a megyei tanácsnál, az önrész ugyanennyi volt. „Egy megfelelő kapacitású vízpumpát vásároltunk árvíz esetére, ami természetesen tűzesetben is komoly segítséget jelent majd. Emellett nagy kapacitású áramfejlesztőt, harminc tűzoltócsövet, egy láncfűrészt, lapátokat, ásókat, csákányokat, védőruhákat szereztünk be. Hamarosan felújítjuk a szertárt is, polcokat szerelünk be, hogy igazán korszerűvé váljon.”

Az elöljáró szívügye a labdarúgás. Bár idén nem indult megyei bajnokság, több barátságos mérkőzést is rendeztek a helyi Dózsa csapatának, és a pályát is folyamatosan gondozták. „Fontos a focicsapat életben tartása, hiszen abban helyi ifjak rúgják a bőrt. Nyáron hívtunk csapatokat, barátságos mérkőzéseket játszottunk Csernáton, Szentkatolna és Maksa ellen, aztán Szentkatolnán vettünk részt egy miniturnén a házigazdák, Kovászna és Csernáton szereplésével, és tavasszal, amennyiben a járványhelyzet engedi, tervezzük a folytatást. A játékfelületet hetente kétszer nyírtuk, még októberben is”, hangsúlyozta.

Hozzászólások