Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Vállalkozói pesszimizmus

A romániai cégvezetők közel 60 százaléka arra számít, hogy a következő hónapokban jelentősen romlik a gazdasági helyzet. Egy közvélemény-kutatás során a Valoria üzleti tanácsadó szeptemberben tíz ágazatból összesen 305 menedzsert kérdezett meg. A válaszadók 31 százaléka nyilatkozta azt, hogy a következő hónapokban némileg javul a gazdasági helyzet, a maradék szerint nem várhatók változások. A megkérdezett cégvezetők 39 százaléka szerint 9–12, 44 százaléka szerint 12–24 hónapra, 17 százalék szerint 24–36 hónapra van szükség ahhoz, hogy a gazdaság kiheverje a koronavírus-világjárványt és a szigorító intézkedések által okozott válságot.

Elszabadultak az árak

Egyetlen hónap alatt 8–10 százalékkal drágult a vásárlói kosár, hívja fel a figyelmet a Ziarul Financiar. A gazdasági napilap a Versenyhivatal ár-összehasonlítóját követve megállapította, hogy az elmúlt hónapban 8–10 százalékkal nőtt a 11 élelmiszer termékből álló vásárlói kosár értéke. Eközben az Országos Statisztikai Intézet kedden közzétett adataiból az derül ki, hogy az elmúlt egy évben az áram, a földgáz és az étolaj drágult a legnagyobb mértékben. Ez szerint 2020 szeptembere és 2021 szeptembere között a villamos energia 24,65, a földgáz 20,55, az étolaj pedig 23,84 százalékkal drágult. Az élelmiszerek közül az étolajon kívül legnagyobb mértékben a krumpli drágult, 12,61 százalékkal, és egyetlen termék ára sem csökkent.

Csökkent a kézbe kapott átlagbér

Az Országos Statisztikai Intézet kedden közölt adatai szerint idén augusztusban 58 lejjel csökkent a nettó átlagbér júliushoz képest. Az országos kézbe kapott átlagbér augusztusban 3487 lej volt, ami 58 lejjel kevesebb a júliusinál. Legnagyobb nettó fizetést, 8377 lejt az információtechnológiai ágazatban dolgozók jegyezték, míg másik oldalon a legkisebb nettó átlagbért, 1957 lejt a vendéglátóiparban dolgozók kapták. A statisztikai hivatal közlése szerint a legtöbb gazdasági ágazatban azért csökkent augusztusban a nettó átlagbér, mert előző hónapban számos vállalkozásnál prémiumkifizetések történtek. Emellett a nyári időszakban csökkentek a cégek bevételei, a pihenőszabadságon lévő alkalmazottak pedig nem kaptak étkezési utalványokat.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük