Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Van hová fejlődni…

Idén a GDP közel 6 százalékát adhatja az IT-ágazat, és öt év alatt ez 10 százalékra nőhet. Két év alatt negyedével nőtt az informatikai ágazatban dolgozók száma, derült ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból, amely szerint 2017-ben még csak 93 ezer számítástechnikai szakember dolgozott Romániában, 2019 végére azonban már 115 ezer. Négy informatikusból három Bukarestben, Kolozsváron, Temesváron vagy Iași-ban dolgozik. Bár a Digitális Székelyföld kezdeményezés célja, hogy a régióban 2025-re a gazdasági termelés legnagyobb hányadát az informatika és a digitalizálás jelentse, ám van még hova fejlődni, hiszen a hivatalos statisztika szerint tavaly Háromszéken mindössze 250, Hargita megyében 400 informatikus dolgozott.

 

Elment a kedv az italozástól?

A koronavírus-járvány jelentősen visszavetette az italozási kedvet Romániában. Az Euromonitor piackutató szerint idén sörből 7, pálinkából 20 százalékkal kevesebb fogyott, mint tavaly. Ez főként a vendéglők, szórakozóhelyek bezárásával magyarázható, mert míg a nyugati országokban a szeszes italok többségét a kiskereskedelem adja, vagyis az emberek otthonukban italoznak, addig Romániában a vendéglátóipar értékesíti az alkoholos italok 60–70 százalékát. A hazai sörpiac forgalmát jelentősen visszavetette, hogy a járvány miatt idén elmaradt az olimpia és a labdarugó Európa-bajnokság is, amikor általában megnő a fogyasztás.

 

Ár-összehasonlító a Google-en

A legnagyobb internetes kereső ár-összehasonlító alkalmazást tesz elérhetővé, amellyel egyrészt online vásárláskor lehet összevetni a webáruházak ajánlatait másrészt követni lehet a kiszemelt termék árának alakulását. A Google – Price Insights funkciója arra is javaslatot tesz, hogy a kiszemelt árut melyik webüzletből lehet legolcsóbban megvásárolni. Az árkövető eszköz pedig arra alkalmas, hogy a vásárló egy adott termék árának időbeli alakulása alapján el tudja dönteni, érdemes-e azonnal vásárolni, vagy jobb várni az árak esésére. Gazdasági szakértők szerint a Google ár-összehasonlítójával a vásárlók járnak jól, mivel a kereskedők rá lesznek kényszerítve az árversenyre.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük