Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Növekszik az ebédjegyek értéke

A jelenlegi 15,18 lejről 20 lejre emelkedik az élelmiszer-utalványok maximális értéke, miután kedden a képviselőház, döntő házként, elfogadta az erről szóló törvénytervezetet. Az összes parlamenti párt által támogatott kezdeményezés indoklása az, hogy az ebédjegyek jelenlegi értéke már nem elég egy ebéd megvásárlására. Romániában mintegy 2,1 millió alkalmazott kap élelmiszer utalványt. A munkaadók nem kötelesek maximális értékű, értékjegyet kiállítani, adhatnak 20 lejnél kisebb ebédjegyet is.    

Adómentes lesz a médiában dolgozók fizetése

A képviselőház döntő házként kedden elfogadta azt a módosító javaslatot, miszerint adómentessé válik az újságírók és a rádióban, televízióban dolgozó műszaki személyzet bére, valamint a szellemi tulajdonjogból származó jövedelmük is. Ez azt jelenti, hogy a törvény kihirdetését követően 10 százalékkal emelkedik a médiában dolgozók kézbe kapott keresete, mivel nem kell befizetniük a személyi jövedelemadót, csak a társadalombiztosítási járulékokat. Az újságírói tevékenységet kiegészítették a hírek és nyilvános információk felkutatásával, kép- és hanganyag rögzítése, vágása, felszerelések felügyeletével, amely munkaszerződés és szerzői jogi szerződés alapján zajlik.

Motorkerékpárt roncsprogramból

Több újdonsággal is érkezik az idei roncsautó-program. Erre 545 millió lejt szán a kormány. Ebből 405 milliót a roncsprogram klasszikus változatára, amely ugyancsak 6500 lej értékű vouchert jelent, de további ezer lejjel bővíthető, ha alacsony szén-dioxid-kibocsátású-, vagy LPG meghajtású autót vásárolnak. 140 milliót fordítanak elektromos vagy hibrid járművekre, így 10 ezer euróval támogatják a teljesen elektromos autó vásárlását, vagy 4500 euróval a plug-in hibridautók vásárlását. Idén újdonság, hogy egy roncsautó leadásából származó értékjegyet motorkerékpár, illetve elektromos motorbicikli vásárlásra is lehet használni. Ez esetben 3500 lej értékű vouchert kap a pályázó. Újdonság az is, hogy a támogatásból megvásárolt elektromos járműveket egy évig nem szabad eladni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük