Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Orban: célunk a nyugdíjak fenntartható emelése

Orban: célunk a nyugdíjak fenntartható emelése Gazdaság

Az a célkitűzésük, hogy „a gazdaság teljesítőképességének arányában” emeljék a nyugdíjakat – nyilatkozta hétfő este a Digi24 televízió műsorában Ludovic Orban miniszterelnök, aki hozzátette: – a 40 százalékos emelés a Szociáldemokrata Párt (PSD) által jó előre felállított csapda.

Hirdetés
Hirdetés

Azt mondta: egyelőre nem tudja megmondani, mennyi nyugdíjemelést bír el a gazdaság. A kormányfő „fölöslegesnek” nevezte a nyugdíjemelést, ha azt utólag nem lehet finanszírozni. Úgy fogalmazott: „eljátszhatnák” azt, mint a PSD, hogy emelik a nyugdíjakat, „elengedik” az inflációt, s utólag kiderül, hogy valójában az emelt nyugdíjjal kevesebbet lehet vásárolni, mint azzal a pénzzel, ami az úgynevezett emelés előtt volt, de ezt nem szeretnék.

Úgy véli: „normális gazdasági körülmények között” igen nehéz 40 százalékkal emelni a nyugdíjakat.

Szerinte ez a PSD által előre kihelyezett csapda, amely azt szolgálja, hogy a szociáldemokraták vissza tudják szerezni választási tőkéjüket, amennyiben kicsúszna a kezükből a hatalom.

Arról biztosította az időseket, hogy a nyugdíjak a „valós gazdasági eredmények alapján” fognak nőni, és megpróbálják ezt úgy megoldani, hogy az „az életszínvonal emelkedéséhez vezessen”.

A kormányfő számítása szerint a nyugdíjak 2021-ben 52 milliárd, 2022-ben 83-84 milliárd lej plusz kiadást eredményeznek, amelyet az állami költségvetésből kell finanszírozni.

Azt mondta: akkor emelik a nyugdíjakat, amikor a kormánynak olyan adatok állnak a rendelkezésére, amelyekre „ténylegesen” alapozni lehet.

Második körben érettségiznek azok a diákok, akik elkülönítésben lesznek az első vizsga alatt

Szerveznek egy második vizsgát azoknak a diákoknak, akik elkülönítésben lesznek az első vizsga alatt, vagy testhőmérsékletük meghaladja a 37,3 Celsius-fokot – nyilatkozta Ludovic Orban.

A kormányfő úgy fogalmazott: „nem foszthatók meg az érettségi lehetőségétől” azok a gyerekek, akiknek éppen a vizsga idején vannak tüneteik.

Orban egyeztetett erről a kérdésről Monica Anisie tanügyminiszterrel.

Zöldszámot hoznak létre a vendéglátósok és koncertszervezők támogatására

Azt tervezik, hogy egy zöldszámot hoznak létre, amelyen a teraszokat működtető vállalkozók és a koncertszervezők válaszokat kaphatnak a működtetéssel és az érvényben lévő korlátozásokkal kapcsolatban felmerülő kérdéseikre – nyilatkozta Ludovic Orban.

A kormányfő azt mondta: a járványügyi nyomozás megkönnyítése érdekében feltétlenül szükség van arra, hogy regisztrálják (névvel, címmel, telefonszámmal) a vendéglátó egységbe betérőket.

Negyven éve dohányzik, de megpróbál leszokni

Negyven éve dohányzik, megpróbálja elhagyni ezt a rossz szokását – nyilatkozta a miniszterelnök azt követően, hogy korábban megbírságolták, mert nem viselt maszkot és szivarozott irodájában.

„Emberek vagyunk, néha tévedünk. Negyven éve dohányzom. Sajnálom, ami történt, elnézést is kértem. (…) 17 éves koromban kaptam rá a dohányzásra, negyven éve szívom. Megpróbáltam leszokni róla, egyszer sikerült is. 1999-ben majdnem egy évig nem dohányoztam, aztán a napfogyatkozáskor az az ötletem támadt, hogy rágyújtsak. A fontos az, hogy ha hibázol, ismerd be, és próbáld meg jóvátenni” – mondta Orban, aki hozzátette: nem szeretne rossz példát mutatni a fiataloknak.

Kifejtette: születésnapja volt és kollégái meglepték, „nem tehette”, hogy ne fogadja, és úgy adódott, hogy „elengedték magukat”.

Elmondta: nem próbálta meg kideríteni, hogy ki készítette a fényképet.

Miután megjelent a fotó az interneten, ő maga kezdeményezte, hogy bírságolják meg, és online kifizette a kiszabható maximális büntetést – mondta.

Úgy tudja, a fotót a Szociáldemokrata Párt (PSD), élén Eugen Teodorovici volt pénzügyminiszterrel, és Vasilcoiu volt tanácsossal, „igen kitartóan” terjesztette az interneten.

A kormányfő szerint bármely politikai alakulat „kihasznál” egy ilyen eseményt, hogy támadja ellenfelét, de felhívta a figyelmüket, hogy „az vesse rá az első követ, aki biztos abban, hogy büntetlen”. Ebben az összefüggésben úgy vélekedett: a PSD-nél „nemigen van, aki követ emeljen rá”.

Szó sem lehet kormányátalakításról

Szó sem lehet arról, hogy átalakítsa a kormányát – nyilatkozta Ludovic Orban.

A kormányfő hozzátette: már az is rossz fényt vetne a kabinetre, ha egyáltalán beszélnének az átalakításról.

Orban azt mondta, egyetért Iohannis államfővel, hogy nem esedékes egy átalakítás, mert „rendkívül sok a munka”, és „alaptalannak” nevezte az erről szóló sajtóhíreket.

Orban azt mondta: „egy átalakításról nem beszélnek, hanem tájékoztatnak róla azt követőn, hogy erre sor került”. A miniszterelnök szerint ez „minden demokratikus országban így történik”, ugyanis, hogyha egy tárcavezető leváltásáról kezdenek beszélni, annak azonnali tekintélyvesztés lesz a következménye.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. június 3., 0:40
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Bețivan împuțit!😤 Ha eddig szerényen éltél, mit szívtál?! Ukrán cigit és polar vodkat szürcsöltél?! Huzódj meg valahol, többet nem kér belőled a nép! Még mondj 1 országot ahol 2 ilyen kretén igazgat 1 országot mint te meg a fritz!!!!

  • User
    Dátum: 2020. június 3., 9:32
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Csak nem a különleges nyugdíjakra vonatkozik?mert az fix hogy emelkedik.az inflációt már rég elengedték,csak ő nem jár boltokba…hazúg bizánci-balkáni politika de hogyhogy nekik ez bejön ,mert olyan a nép…bigott, elmaradott hiába megy nyugatra amikor hazajön éli a cujkás, miccses ,halbasörös életét.meg nagyon bő a lajbi es.